Szerdán reggel elkezdődött a felmondásokról szóló előzetes értesítések átadása a négy közmédiában: a Magyar Rádióban, a Magyar Televízióban, a Duna TV-ben és az MTI-ben. (live)

"Bekövetkezett az, amitől korábban sokan tartottak: elindult a politikai tisztogatás a közmédiában. Az egyetlen bűnük, hogy szakmai hivatástudatuk erősebb a kormánypártok iránti lojalitásnál" - írta Karácsony Gergely, a párt frakcióvezetője szerdán, az MTI-hez eljuttatott közleményében.

Egy kis időutazás:
A Fidesz megítélése szerint az elmúlt hét végén a Magyar Rádióban alapvetően politikai indíttatásból végrehajtott tisztogatás volt... (...) a történtek újra csak a szekértábor-politika következményei, és most az egyik, éppen hatalmi pozícióban lévő szekértábor akarja kiseprűzni a másik szekértáborhoz tartozónak vélt újságírókat a tömegtájékoztatásból; azokat az újságírókat, akik közül sokaknak az az egyetlen bűnük, hogy az objektív és pártatlan újságírás elveihez és gyakorlatához ragaszkodtak. Súlyos csapás ez a sajtó és a tömegtájékoztatás szabadságára” – mondta Deutsch Tamás az Országgyűlésben (Országgyűlési Napló, 1994. március 7.)

Címkék: fidesz lmp kommentar nelkul karacsony gergely dajcstomi

Szólj hozzá!

Még áprilisban fogadták el azt a törvényt, miszerint ötvenezer forintot köteles fizetni az a hajléktalan, aki életvitelszerűen lakik az utcán. Már ez a megoldás is kiverte a biztosítékot minden gondolkodni tudó emberben, hiszen mit hisz a politikus, hogy a hajléktalan azért él az utcán mert nem talál haza? Tarlós vagy Reagen Rogán (aki most beterjesztette új csodafegyverét) nézegette a statisztikát otthon, hogy csak nem jó ez a törvény, ezek a fránya hajléktalanok annyira pofátlanok, hogy nem fizetik be a büntetést, sőőőt néha még hamis címet adnak meg, mint lakhely. Hát itten aztán tenni kell valamit, szigorítsuk meg a törvényt, arra már úgy is van randomgenerátorunk. Berakjuk a régi törvényt, az felszorozza a büntetést tízzel, hozzáad valami háromcsapást és kiköpi, hogy fizessenek 150 ezret. Hurrá! Heuréka, ugrott fel extázisban Tóni a Jóban-Rosszban szöveg memorizálást félbehagyva. Elképzelem, ahogy a frissen nyomtatott törvényjavaslatával hajnali fél kettőkor rohant és kopogott be Főnöke kórtermébe, hogy megtalálta a csodaszert: Aki az önkormányzat rendeletében meghatározott, a közterület életvitelszerű lakhatás céljaira történő használatára, illetve az életvitelszerű lakhatáshoz használt ingóságok közterületen történő tárolására vonatkozó szabályokat ismételten megszegi, elzárással vagy 150 ezer forintig terjedő pénzbírsággal sújtható Nooooormálisak ezek? Most tényleg lassan szótagolva mondjam el, hogy az a hajléktalan, akinek se állása, se fizetése, se hajléka, se önbecsülése, se élete aaaaz nem fog ám fizetni, mert ha a veséjét eladja se fogja tudni megszüntetni a kiváltó okot. De itt mutatnék rá a szöveg legszebb elemére: "elzárással". Na ezzel most mégis mi a céljuk? Jól megbüntetik a hajléktalant, úgy hogy bezárják egy épületbe, aminek van teteje, oldala, fala és ablaka? És hát mivel gondolom ez a hely egy középület, amelyben a "törvény szigora csap le" rájuk, még étellel is mérgezik majd őket? Döbbenet ült ki az arcomra. A mások mellett Rogán Antal által is jegyzett előterjesztés indoklása szerint épített környezetről szóló törvény januári módosítása lehetőséget adott az önkormányzatoknak arra, hogy rendeletben szabálysértéssé nyilvánítsák a közterület engedély nélküli használatát, amit az önkormányzatok többnyire pénzbüntetéssel szankcionálnak. Ez viszont általában nehezen hajtható végre, ezért súlyosbítanák a szankciót. Nehezen vagyok képes visszatartani egy jó nagy káromkodást, de tényleg nem birom felfogni, hogy ezek még le is vezetik, hogy a kocka gurul. De most tényleg ennyi töketlen vadbarom ül bársonyszékben? Teszem fel a kérdést álnaívan. Látják, hogy dől a gané a wc-ből, hozzák a felmosórongyot és eltakarítják, majd mint aki jól végezte dolgát nézik tovább a vidi meccset. Amikor negyvenöt perc múlva visszatérnek csodálkozva látják, hogy még mindig ömlik? Addig tényleg nem fognak semmit tenni, míg a nyakukig nem ér?

Talán nem kitiltani kellett volna a hajléktalanokat a közterületekről, budapest peremterületére szorítva vagy a főváros által azóta felbontott szerződéssel rendelkező hajléktalanszállókra száműzve őket. Hanem mondjuk hasamraütök és azt mondom, hogy a omladozó laktanyákat alakíthatták volna kis ráfordítással hajléktalan-faluvá. Végezhették volna a munka egy részét az érintettek.

Májusi hír: A Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. úgy döntött, hogy aluljáró-takarításra 50 embert vesz föl a budapesti hajléktalanszállók lakói közül. Azóta nem tudom mi van velük, de talán ez is lehetne megoldás. Adjunk nekik szállást, adjunk nekik munkát. Kis odafigyeléssel, okosan meg lehetne oldani ezt a problémát. Talán az a munkanélküli, akinek még van fedél a feje felett se lesz irigy, ha a MOL vásárlás, vagy a Római-part gátépítési milliárdjai egy részét a hajléktalan-kérdés megoldására fordította volna a kormány.

Végülis az elzárással bűntetett hajléktalanok, már nem lesznek fedél nélkül.

Címkék: budapest hajléktalan rogán

Szólj hozzá!

Gát épül a római-partra a harmadik kerületben. Első olvasatra a hír teljesen üdvözlendő, hiszen mégiscsak jó dolog, ha a víz ott van ahol az év többi napján is és nem garázdálkodik budapest utcáin. Márpedig a római-parton évről évre komoly problémákat okoz a víz, mert nincs kiépített gát (itt jegyzem meg, hogy Tarlós kijavította a gát szóhasználatot, hisz a (duzzasztó)gát a folyókon keresztbe épűl, ezért az 'árvízvédelmi mű' a helyes kifejezés).

Na de vajon miért nincs gát? Jön a 'tyúk vagy a tojás' kérdés. Előbb felépítünk rakás házat, majd ha elönti a víz meglepődünk és gátat építünk? Nem. Akik oda házat építettek, azok tudták jól, hogy ha a víz emelkedik éspedig nagyon, akkor gond lesz. Nem is véletlenül hívják ezeket a területeket ártérnek. Viszont ártérre épitkezni bajos, csak nagyon szigorú szabályozással lehet. Lakóingatlant nem, de üdülőt vagy csónakházat szabad. Tehát pár jogi ügyeskedéssel a lakóingatlanok zöme ezen a területen üdülő.

Érdekes még azt is megjegyezni, hogy teljesen véletlenül arról a III. kerületről van szó, ahol Tarlós 12 évig volt polgármester. Tehát a főpolgármester 12 éven át szemet hunyt az ártér beépítése felett, majd most utólag megvédi őket gáttal. De most miért is baj ez? Jó dolog ha Budapest bővül, nagyobb lesz, régen se egy kiépített települést örököltünk meg. Nade azért csak elvárható lett volna, hogy először a területet biztonságossá teszik egy gáttal, majd szépen lakóingatlanokkal (legálisan) kiépítik és a számlákat az önkormányzat és/vagy az oda házat építő vállalkozó vállalja át.

És vajon hogyan védhető meg az a terv, amely közel 5-10 milliárd forintért emelné meg az ott teljesen szabályosan (értsd: illegálisan) felépült ingatlanok(üdülők) értékét. Az én pénzemből. Azért ehhez kell pofa. Ja és persze a gát kiépülésével végre tényleg lakóingatlanokká lehetne átminősíteni az üdülőket, gondolom, és végre az ott élők hivatalosan is bejelenthetik magukat, hiszen üdülőre nem lehet állandó lakcímet igényelni. Éljen! Tarlós István főpolgármester cáfolta azokat az állításokat, melyek szerint a vízparti térségben szabálytalanul építkeztek volna. Utalt arra: korábban éppen a főváros tette lehetővé, hogy ott nyaralókat építhesssenek. Emlékeztetett arra is, hogy a területen már az 1910-es, 1920-as és 1930-as években is épültek lakóépületek, akkor is teljesen szabályosan. 1910-30-as évekbeli szabályozással akarja alátámasztani, hogy 10 éve is tuti szabályos volt? Már megint hülyének vagyunk nézve. Aztán ha bíróságon kéne megvédenie magát szegény 'csónakház'-tulajdonosnak, akkor valószínűleg meg is nyerné a pert, mert minden papírja teljesen szabályos lenne. Nincsenek illuzióim.

Címkék: budapest árvíz tarlos

Szólj hozzá!

Új buszsávot festettek fel az M1-M7-es bevezető szakaszára. A sáv hivatalosan hétfőn átadott új szakasza a Budaörsi út befelé jövő oldalán a Nagyszőlős utcai felüljárótól a BAH-csomópontig tart, az általa generált kocsisor viszont Budaörsig. A BKK szerint a buszsáv lényege, hogy kiszorítsa a beáramló forgalmat a Hegyalja útról, és segítsen a buszoknak a haladásban. Nem értem miért vagyunk ennyire szopóágon. A reggelente eddig is totális állóháborúvá váló autópályabevezetőt három sávról kettőre redukálták és aki nem dél-budán akarja a munkáját végezni, hanem észak-budán, vagy van annyira elvetemült és át akar menni pestre az egyetlen egy sávon teheti meg ezután. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy az eddig is Egér útig álló 5 kilométeres kígyózó kocsisor kb a duplájára nőtt.

És hogy mit nyernek ezen a buszok? Valószínűleg a Balatoni úton érkező busz-ra lehetne jótékony hatással, mivel majdnem az újonnan kiépített buszsávba csatlakozik be az útvonala. Viszont az autók miatt ugyanúgy araszolnia kell. Úgy érzem a főváros totális háborút hírdetett a nem Budapesten élőkkel szemben, mivel a távolsági buszok, amik pl Érdről járnak a városba ugyanúgy benne állnak a dugóban, ahogy a többi autós. Egyet tehetnek, a leállósávban mennek, teljesen szabálytalanul. A Budaörsi úti buszsáv kijelölését a Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület (VEKE) kezdeményezte, még évekkel ezelőtt, mondja a szervezet elnöke. Dorner Lajos szerint tudatos döntés, hogy a tömegközlekedés gyorsítása érdekében szűkítik a bevezető utak áteresztőképességét: "Budapest nem azért építi az útjait, hogy azokon külsős autósok várakozzanak". Tudatos döntés. Hát gondoltam, hogy nem a cica nyalta fel azt a kurva dupla záróvonalat... De ő is megmondta, auslander raus. Ennyi. Budapest a budapestieké! Ha az M1-M7 felől érkező autósok 15 százaléka a tömegközlekedést választja, azt már jelentős eredménynek tartaná. Tömegközlekedést? Ezt a füstölgő romhalmazt nevezi tömegközlekedésnek? Ezt nem választja az ember, hanem rákényszerítik. Nem ugyanaz. Miért lenne jobb, ha amúgy is rothadó buszok, metrók mostantól 15 százalékkal több embert vinnének? Felújításra, javításra nincs pénz. Meg merem jósolni, hogy a 15% átkényszerített utas jelentős hányada szarna bele, hogy minden utazásakor lukasszon, hisz az amúgy is túlterhelt járatokon a többlet utasok közt nem fognak szlalomozni ellenőrök. Az autósoknak később is lesz miért zúgolódni: a buszsávot a beruházás folytatásaként nemsokára meghosszabbítják, és a Hegyalja úton át az Erzsébet hídnál fog a 7-es buszcsalád Rákóczi úti buszsávjába torkollni. Gratulálok. Tökmindegy milyen az úthálózat, a tervet teljesíteni kell. Ki lett adva, buszsávot akar a főnök. Nem érdekel minket ha parkoló autókra is kell festeni, de felfestjük azt a sávot. Ott lesz és kész. Nem akarunk mi már rég nagyot álmodni és úthálózatot bővíteni, szélesíteni, racionalizálni. Sőt, szorítsuk ki az autósokat mindenhonnan. Legyen mindenhol buszsáv, biciklisáv, esetleg időkorlátozni is lehetne: reggel 8tól 9ig mehetnek autók, egyébként tilos. De azért remélem súlyadót, útadót, "benzin-adót", dugódíjat, parkolási díjnak álcázott közterülethasználati díjat, meg kisfaszomat befizetik.

Lehet tripla záróvonalat kéne festeni az egész város köré. Az megoldana mindent.

Forrás: index.hu

Címkék: buszsav tarlos

Szólj hozzá!

Na a vezér megmentette a devizahiteleseket... Íme az akciótervének főbb elemei (az indexről lopva): Lesz önkéntesen választható árfolyamgát: a svájci frank hiteleket 180 forintos árfolyamon lehet törleszteni 2014 végéig, az euróhiteleken a sapka 250-nél, a jenhiteleknél pedig 200 forintnál lesz (200 HUF/100 JPY) Szép és jó, és kisebb lesz a törlesztőrészlet... de a hitel nem. Semmi mást nem tesz a kormány, mint a 20 évre felvett hitelt kitolja 30 évre. És a 220 és 180 forint közti árfolyamkülönbséget forintalapú hitelre váltja, amit 3 év múlva kell elkezdeni törleszteni. Ez nem jelent mást, mint hogy három évvel eltolja a probléma megoldását. Na most ez meg mi a franc? "Gyurcsányahibás" meg "elmúltnyolcév" és "megmentjükadevizahiteleseket" cunamiból ennyire tellett? Hogy futamidőhosszabbításról dönt a kormány? Ezt akármelyik bank már most bevállalja. És persze ne legyenek illuzióink... A magyar ember szereti a elodázni a problémák megoldását, és pláne az, aki felvette a frankhitelt, azt nem is érdekelte, hogy van olyan h árfolyam, meg esetleg később szívhat vele, csak azt nézte h kisebb a havi részlet, az miért ne választaná gondolkodás nélkül a csökkentett részleteket. Majd lesz valami... A legszebb ebben a pontban, hogy a mostani vezetés egyszerűen áttolja a következő ciklusra a problémát. Egyáltalán nem foglalkozva azzal, hogy az ő lesz-e (nem), vagy egy másik politikai tényező. Politikailag okos, erkölcsileg szégyenletes. Egy másik lapra tartozik, de körvonalazódik egy olyan hosszútávú terv a fidesz körül, ami azt sejteti, hogy egyáltalán nem terveznek újabb ciklusra, inkább a következő kormány munkáját lehetetlenítik el annyira, hogy pár hónap alatt összeomoljon és megmentőként visszatérhessenek, hogy így sohatöbbé ne merüljön fel az emberekben a váltás gondolata. Ördögi terv, remélem nem válik valóra.Július másodikával feloldódik a részleges árverezési és kilakoltatási moratórium, a bankok mennyiségi és területi kvóták szerint kezdhetik meg a rossz hitelállomány leépítését Hát ez is az a nesze semmi... ez is kb arra jó, hogy néhány ügyeskedő megszerezzen olcsón pár ingatlant... biztos nem lesz sok utcára tett család, az nem néz ki jól a tévében. De az biztos, hogy akiket kilakoltatnak, azoknak tényleg szar lesz. A fizetésképtelenek lakását átveszi az eszközkezelő, az ingatlanokat az érintettek visszabérelhetik Talán ez az egyetlen pont, amelyikben van ráció. Ha már egyszer megpróbáltál saját lakást venni, de az élet megmutatta, hogy neked az nem jár, akkor átkonvertálják bérlakássá, amit életed végéig fizethetsz... kérdés, hogy aki most nem tudja fizetni a hitelt, az a lakbért miért? Az eszközkezelő zöldmezős beruházások keretében új lakásokat épít a rászorulóknak Ez már most rosszul hangzik. Csak úgy kérdezem, hogy a hajléktalanok mennyire rászorulók? Mert ők már most nagyon örülnének valami lakásszerűségnek. Ismét lesz euróhitelezés, de csak az élhet vele, akinek a minimálbér legalább 15-szörösére rúgó bevétele van az adott devizában Na ez az, ami az eladósodott családokat húúúúdenagyon érinti. Nem is értem, mit akar a kormány ezzel. Aki önkéntesen kisebb lakásba költözik, az új ingatlanra igényelheti az otthonvédelmi kamattámogatást, ami a kamat 3,5 százalékára rúghat, illetve legföljebb öt évig tarthat Ez a pont annyira kevés információt tartalmaz, hogy érdemben hozzá se lehet szólni. Rengeteg kérdést felvet. És majd az okosok széttépik úgyis és megmagyarázzák.

A fő kérdés mindenképpen az, hogy egyáltalán meg kell-e menteni a devizahiteleseket. Vajon a saját hibájukból, rövidlátásukból fakadó hibát az államnak és közvetett módon az adófizetőkön, a "jó adósokon" kell leverni? Mert a magyar gazdasági analfabéta, és még annyira se képes, hogy árfolyamok közti összefüggést felfogjon vagy kockázatelemzést fejben elvégezzen, vagy egyszerűen csak apróbetűst, pláne szerződést elolvasson. És mert ilyen, ezért az fizesse ki neki, aki amúgy is még képes törleszteni? Másik oldalról viszont érthető, hogy több ezer, tízezer, százezer embert nem lehet utcára tenni. Az adósságukat elengedni végképp kizárt, hisz ilyen után soha senki nem törlesztene többet.

Jó bevallom nem irigylem a kormányt, mert egy lehetetlen - és nem az "elmúltnyolcév" miatt történt - helyzetet kell rendeznie. Csakhogy a srácok már egy éve kormányon vannak, már egy éve kotlanak ezen az öt ponton, és ennyit sikerült kihozni? Nem vagyok naív, valószínűleg hétvégén borozgatás közben Matolcsy firkantotta le ezt az öt pontot, mint egyetemista a beadandót a határidő előtt egy nappal.

Túl sok a lehetetlen küldetés az országban, a kormányunk pedig káoszbrigád módjára kapkod. Megszívtuk.

Címkék: fidesz lakáshitel devizahitel kilakoltatási moratórium

Szólj hozzá!

500 milliárd forintot fizetünk egy korábban már lehívott, de eddig fel nem használt IMF-es hitelrészletből a Mol 21,2 százalékos pakettjéért, az állam váltja az orosz Szurgutnyeftegazt a társaság tulajdonosai között. És ettől hangos minden újság, tv, internetes oldal, hogy megcselekedte bátor vezírünk, amit megkövetelt a haza. Harsonák zengenek, szájról szájra jár a hír, mienk újra a MOL. Vagyis hát azért annyira talán mégsem, hiszen a most megvásárolt mennyiséghez hasonló mértékű részvény van még külföldi kézben, de az kit érdekel.

Lehet vitatkozni azzal, hogy vajon az első Orbán kormány mennyire járult hozzá, hogy a MOL negyedét később értékesíteni kelljen az OMV-nek. Azt viszont a Gyurcsány kormány hibájának nevezni, hogy az OMV a válság kitörésekor szépen, haszonnal túladott az oroszoknak a MOL részvényein, az kicsit meredek. Persze ki-ki másképp magyarázza. Majd most, jóval az előző tranzakció értéke felett a kormány "visszaszerzi" az oroszoktól, az is egy újabb csavar.

500 milliárd forint, simán IMF hitelből. Abból az IMF hitelből, akiket hatalmas örömujjongás közepette kiebrudaltunk az országból. Nem élősködnek tovább rajtunk, bár Bajnainak jó volt, neki sokat segített a válság idején egy kis nyugati segítség. Aminek a jótékony következményét még Orbán is elismerte, ja persze külföldön a külföldi médiában. Itthon az IMF büdös. De van itt egy gond: Az, hogy az IMF pénzből vette meg Magyarország a Mol részvényt az oroszoktól, finoman szólva több mint csúsztatás, ugyanis a Magyar Nemzeti Bank tartaléka erre nem használható, az MNB nem folytathat tőzsdei ügyleteket Most akkor mi van? Itthon jól hangzik, hogy ha a büdös pénzből költünk, kintre majd azt mondjuk h "nyugi nyugi, tudjuk mi, hogy ez nem az a pénz"... De mindegy is, hogy milyen pénz. A pénz pénz. Tök mindegy honnan költjük, a mi zsebünkben van. Ha kiveszünk belőle 500 milliárdot, akkor kevesebb lesz. Magyarán az állam adósság közvetett módon de növekedett, hisz valahonnan elő kell teremteni ezt a pénzt. Újabb adó (ebadó, dugódíj)?
Egyáltalán miért adták el az oroszok a részüket. Plána ha a legelvakultabbak azt szajkózzák, hogy az oroszok el akarták rabolni tőlünk a MOLt és Moszkvában (Széllben) akarják a döntéseket meghozni. Vajon mi mit ajánlottunk cserébe? Mert hogy a piaci áron való részvény értékesítést megoldhatták volna akár egy Dubai multimilliárdossal is, ha annyira szabadulni akartak volna tőle. Vajon megigértük, hogy átvesszük a 25 éves metrókocsijaikat? Vagy picivel drágábban vesszük majd a gázt? Azt meg majd "úgyseengedjükráterhelniaZemberekre"?

A tanárok tüntetnek, az rezidenseg ultimátumot adtak, a rendvédelmisek "sztrájkkal" fenyegetnek, a munkanélküliség nő. Az államadósság nemzeti ügy. A nyugdíj ezer sebből vérzik. De nekünk van 500 milliárd forintunk védeni a látszólagos magyar érdekeket. Ettől a tranzakciótól nem lesz olcsóbb a benzin, nem fogjuk érezni, hogy kevésbé függnénk a nyugattól (kelettől). A pénz töredékéből be lehetett volna fogni a rendvédelmisek száját. A tanároknak igéretet tenni, hogy javulni fognak a körülmények. A rezidenseknek meg az utcaseprők fizetése fölé emelni az övéket.

Remélem már mindenki örömujjongásban tört ki, hisz már nincs Moszkva terünk, már Roosevelt is Széchenyi és a szlovák rendszámos autók is magyarrá válnak. A vidámpark is elköltözik, remélhetőleg megy vele a szocialista szellem vasútja is, nem rémiszt több magyar nemzeti polgárt. ÉLJEN! Vetek is egy pillantást könnyes szemmel a falra mögöttem Viktor képére. Éljen a Párt!

Címkék: oktatás fidesz orosz orvos mol államadósság nyugdij

Szólj hozzá!

Vonjunk össze, vonjunk el, szüntessük meg, így lesz racionálisabb a magyar oktatás. a Széll Kálmán terv alapján a racionalizálásokon keresztül a következő három évben 88 milliárd forintot kivonnának a szférából Ez pontosan azt jelenti, hogy jövőre 12 azután 2 évig 38-38 milliárdot vonnak el az oktatástól. Kell a pénz na. Minden fronton azonnal és brutálisan el kell vonni támogatást, azután hangzatos magyarázatokat adni rá és megfűszerezni a kétharmados felhatalmazással, és ha még ezt se veszi be a gyomrunk akkor jön az "elmúltnyolcév"... Kezdődött az egész azzal, hogy az Oktatási Minisztériumot fogták és beleolvasztották a nagy gyűjtőminisztériumba, a Nemzeti Erőforrás Minisztériumba, már ez is agyrém, hogy a feladatra specializált intézményt egy felhigított masszába öntik. 2000-ben az oktatásra fordított összeg GDP-hez viszonyított aránya 1.1 százalék, 2014-re pedig 0,8-ra sülyed És ezzel "el is érjük" Szlovákiát. Folyamatosan kapjuk az arcunkba, hogy Magyarország egy okos nemzet, hatalmas koponyákat termelt ki az évek során és, hogy az oktatás hanyatlik és már nem olyan, mint régen (ehhez egy igazán érdekes írás itt), viszont mi tenné jobbá és versenyképessé az oktatást, mint a megszorítás?

Állandóan fellángol a vita arról, hogy elfogytak-e a szakmunkások, elfogynak-e a diplomások, hogy több diplomás kell-e, mert azok termelik a nagy lóvét és a sok adót, vagy a szakmunkások hiányával összeomolhat rengeteg alapvető ipari ágazat. Ilyenkor lehet hallani mindig a "minek nekünk ennyi szociológus vagy közgazdász" véleményt.

Az egyik legijesztőbb, és nem csak az oktatásra nézve szomorú adat, hogy itthon a diplomások jövedelme a nem diplomáshoz viszonyítva 237 százalék. Ez annyit jelent, hogy ha egy nem diplomás itthon 70 ezret keres, a diplomás ennek a 2.37x-esét. Viszont már a lengyeleknél vagy a cseheknél ez a szám csak a kétszerese, míg a jóval fejlettebb nyugat európai országokban vagy az USA-ban ez még kevesebb. Tehát jól megfigyelhető a szakadék a kvázi szegények és gazdagok között itthon (ebben a legszomorúbb, hogy itt nem is szegények és gazdagok között van a határvonal, hanem a létminimum és a középosztály között). És hogy jól látható legyen a kormány terve, miként akarják ezt a különbséget "szociális mederbe terelni", a már bevezetett 16%-os szja a szegényeket negatívan, a "gazdagokat" pozitívan érintette. Tervezik az adójóváírás és esetleg a szuperbruttó megpiszkálását, ami nem más, mint ugyanezek a rétegek pontosan ugyanilyen segítése/nem segítése. És, hogy számszerűsíthető legyen a rétegek közti határvonal, a 260 ezer bruttónál többet kereső jól jár, az alatta levők rosszabbul. Nem rég adta ki a KSH, hogy a magyar bruttó átlagkereset 210 ezer forint, ez 138 ezer nettó.

Tehát végeredményképp láthatjuk, hogy azt a réteget próbálja a kormány hosszú távon számában leredukálni, amelyiknek folyamatosan kedvez. Ergo akitől mindig várja a gazdaság beindítását, annak a még iskolában tanuló részét lehetetleníti el. Ha egyet is értenék ezzel a gazdaságbeindító mechanizmus hipotézissel, akkor se lenne nekem ez logikus. A nagy kapkodásban, a pénzért és számokért folytatott elkeseredett harcba ez az ország fog belerokkanni teljesen. És ha ez bekövetkezik, akkor a lassan nem létező egészségügyi szektor fogja kezelni a bajt.

De egy biztos, bálnatudományunk nem lesz. Hála a jó égnek!

forrás: index.hu

Címkék: oktatás balneológia

Szólj hozzá!

Megjelent Hajdúhadházon a Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület mintegy kétszáz embere. Rubi Gergely polgárőr, jobbikos országgyűlési képviselő közölte: hétfő este kezdtek el járőrözni a településen és a tervek szerint vasárnapig maradnak. Hozzátette: a helyi lakosság hívta őket a településre, becslése szerint mintegy százan.

A történetet már mindenki vágja: a falu magyar fele a cigányokra mutogat, hogy ellopja mindenüket, megfélemlít. A cigány fele pedig a "polgárőrökre" mutogat, hogy megfélemlít és rettegésben tart. 

Az a baj, hogy senkinek nincs igaza, es egyszerre mindenkinek.

 
A cigány fél, mert masiroznak az őt üldözni vágyó rasszista elemek. A magyar fél, mert a cigány kilopja a szemét is mig alszik. A cigány sikítozik, hogy munkát akar, es mivel nem kap ezért nem tud mást tenni, mint mástol vesz el. Sorolhatnam a sztereotipiákat. De az nem megoldás, hogy leszarjuk magyarorszag falvait és csak akkor figyelünk oda mikor a 'sötet zsaruk' megjelennek. Az hogy ilyen megtörtenhet 2011-ben magyarorszagon az egyetlen egyet jelent, hogy töketlen barom vezetőink vannak. De ezzel kinek mondok újat? Ezek közteruletek neveit változtatják, alkotmányoznak, miközben falun háborús állapotok vannak, csak a látszat, az ér nekik valamit. Hogy a törtenelemkönyvbe bekerüljenek vastagon szedett betűkkel. Hogy a hiradó azt adja le, hogy a gonosz liberálbolsevik gépezet uszitja europát ránk.
 
Attól tartok, hogy a hatalom még ebből se tanul, ki fog törni falun az igazi forradalom, amire csak akkor fognak reagálni, ha mar a parlamenti szobáik ajtaját rugdossa be. És akkor mi fogjuk megszivni, mert akinek nincs, annak adni kell. A mi pénzünkből lesz munka a cigánynak és a magyarnak is. Magyarországon szentesítve van a rasszizmus, utáljuk a cigányt mert cigánykodik, mert elveszi ami a mienk, mert hangos, félelmetes és antiszociális. És ezt megörököltük. Senki se vette komolyan, hogy foglalkozni kell velük, soha senki nem akarta komolyan beintegrálni őket, hogy magyarország szerves részét alkossák. Pedig ha húsz évvel ezelőtt elinduló generációjuk nem kitaszítottsággal szembesült volna, akkor most nem az ő gyerekük segélyezésére kéne súlyós adómilliárdokat elvonni, hanem az ő munkájuk utáni adómilliárdok segíthetnének a manapság mumusként űzőtt államadósság kiegyenlítését.
 
Bele fog roppanni az ország, mert már nem csak a cigánynak nincs munkája, már a magyar is foggal körömmel ragaszkodik minden javához. Már lassan nem marad semmi.
 
És addig fogunk rohanni a szakadék felé amíg azon megy a vita, hogy van-e cigánybűnözés, ki lehet e mondani a szót. Hogy a romafelzárkoztatás címszóval a több ezer cigány egy hajszálnyi rétegét iskoláztatják, többszörös áron, mint egy magyart, csak azért mert nagyobb támogatást kapnak, ha kisebbségi az alany (gyk. ebben van a pénz).
 
A diplomás, aki a pénzt termeli a költségvetésbe pedig szépen szivárog európába, távolabb. Mert míg itthon épphogy fizeti a lakáshitelt, addig kintről ebédelni jár haza jó dolgában, 3-4x-es fizetés mellett. És nevetnek a keresztényi kezdeményezésen, hogy a túró rudiért jöjjenek haza dolgozni. Épeszü orvos is tizszeres fizetésért menekül el innen.
 
Nem is tudok mást ajánlani, aki teheti, nagyon gyorsan meneküljön a süllyedő hajóról.

Címkék: fidesz orvos cigány jobbik államadósság

136 komment · 4 trackback

Ha már az előző bejegyzésben "utaltam" a beképzelt politikusokra, akkor nyissuk is ki a csapot és rakjunk bele egy kis kultúra tablettát.

dajcstomi

Igaza van a subba.blog.hu-nak. Tényleg unalmas a tweetem. Nem kicsit,nagyon. Megnéztem a subba.blog.hu-t. Lószar.

Egy jóérzésű,tisztességes ember azt gondolja Gyurcsány mai facebook bejegyzése kapcsán,hogy egyszer és mindenkorra elmehet a picsába.

Úgy látszik,a legjobb Fideszes barátaim körében is tombol a járványos meghülyülés.Most kéne egy pillanatra megállni,megnyugodni.

A hazugság erőszak.A legalantasabb,legundorítóbb szellemi erőszak.Megismétlem:Elég a hazugságokból!Elég a posztkomcsi erőszakból!

Vannak szemét alakok.Vannak aljas emberek.Vannak rosszindulatú örültek.Vannak irtózatos gecik.Vannak gusztustalan rohadékok.És van Gyurcsány

Nem érzem magam a kultúra zászlóshajójának, sőt. De azért egy Európa Parlamenti (vagy mi a franc) képviselőnek azért illene egy civilizált hangnemet felvennie és nem gondolkodás nélkül leírnia a véleményét. Ha még gyűlölet is van tomiban bárki iránt, azt mondja el így sörözés mellett az Instantban, de szoruljon már annyi viselkedési norma belé, hogy ezt nem tárja direkt ország-világ elé. Itt lehet amúgy elérni dajcstomi tweetjét.

ráadásnak még egy kis arrogancia a terézvárosi polgármesternőtől (az igazság érdekében annyit hozzáfűznék, hogy """elvileg""" ezt nem ő írta, hanem visszaéltek a nevével):

Címkék: facebook twitter hassay dajcstomi

Szólj hozzá!

Korkedvezményes nyugdíjért folyamodott Demszky Gábor. A volt főpolgármesternek meg is állapított egy összeget a nyugdíjfolyósító, ám ezt a volt politikus kevesli

Erre most, 58 évesen lehetősége is van, ugyanis a törvény szerint öregségi nyugdíjba mehet a korhatár betöltése előtt hét évvel az a polgármester, aki három vagy ennél több választási ciklus során tölti be ezt a tisztséget. Meg is állapítottak neki egy összeget, amit a főpolgármester igencsak kevésnek tart, ezért fellebbezett.

Levelében – úgy tudjuk – azt írta a hivatalnak, hogy ő azért keresett viszonylag „rosszul” – 2009-ben és 2010-ben átlag bruttó havi 900 ezer forintot –, mert politikai támadásoknak volt kitéve. Index
Hát nem kell a fideszig menni, hogy arcátlan nagypofájú beképzelt politikust találjunk. Jó, azt elfogadom, hogy ha valaki havi szinten hosszú ideig milliókat vág zsebre, annak biztos olyan igényei vannak, mint benzinfaló lexus és aranyozott márvány járólap, de könyörgöm, legalább annyira fogja vissza magát, hogy "rosszul keresésnek" nevezze a havi közel 600 ezres nettó fizetést. Annyira más világban élnek a politikusaink, hogy lassan tényleg hozzászoknak ahhoz, hogy már látszat kedvéért se probálnak a "nép" fejével gondolkodni. A Varánusz számolta ki, hogy közel 800 ezres havi nyugdíja lehet majd, persze ez erős hozzávetőleges érték. Kiváncsi lennék mi is a pontos összeg amit kevesel.

Címkék: demszky nyugdij

Szólj hozzá!

Ma reggel Mokka: 1:30tól érdemes úgy egy percet nézni...

 

GEEEEZUS! szóóval, van nekünk egy Hoffmann Rózsa oktatási államtitkárunk, aki kitalálta, hogy megreformálja a magyar oktatást... buktatás elsőben, közmunka érettségihez. Ő az aki még az álhír Hírcsárdát is helyreigazításra kötelezte (LOL), akitől még Pokorni is elhatárolódik... na és itt is vagyunk... Pokorni, ő mindössze az első Orbán kormány oktatási minisztere volt, egyébként tanár... szóval ő okos, meg biztos művelt... na ő arra a kérdésre, hogy mit szól ahhoz, hogy Rózsika fizetőssé tenne pár szakot a felsőoktatásban... Annyit tudott mondani, hogy "olyan szakok amikre a magyar társadalom és a képviseletet ellátó magyar kormány a köz érdekében nem tart igényt... például Balneológia... Bálnatenyésztés... Létező tudomány Újzélandon és Ausztráliában... Nekünk erre nincs szükségünk, ne tiltsuk meg, hogy valaki ezt akarja tanulni, ha a saját pénzét kockáztatja..." Szóóóval, a bálnatenyésztés vesszen magyarországon... igazából egyetértek, van fontosabb... mondok én is példát, hogy mi is igazán fontosabb, mint az ő példája: a balneológia... igen, tanár úr összekeverte a szezont a fazonnal... A balneológia a gyógyforrásoknak, gyógyvizeknek a gyógyfürdői alkalmazásával és hatásaival foglalkozó tudomány, magyarul gyógyfürdőtan. (wiki) HEH. Végülis egy olyan tudományág feleslegességét hangoztatja a volt oktatási miniszter, amiről magyarországot a legjobban ismerik... turisták milliói keresik fel hazánkat ennek vonatkozásában és pl termálvízkészletünk is 5. helyre rangsorol minket a világban. Nem is tudok ehhez mit hozzátenni. De azért azt remélem, hogy ha a MÁV becsődöl, akkor azért a bakteriológiát nem hagyjuk veszni!

Most akkor örüljünk vagy ne, hogy a Fidesz volt oktatási minisztere elhatárolódik a jelenlegi oktatási államtitkártól? Fergeteges szakmai hozzáértés fénye hull ránk.

 

Címkék: oktatás pokorni balneológia

1 komment

Hamburgeradó. Az egészséges életmódhoz, táplálkozáshoz nem illő ételeket, italokat fix összegű különadó sújtaná, mégpedig a színezett italokra (kólára), kávéra, édességre, egyes gyorséttermi ételekre. Miapicsa? Komolyan magyarország népbetegése a hamburger vagy a kóla? Miiiiivan? Esküszöm ezek az idióták este összeülnek, nyitnak egy whiskyt és másfél óra szürcsölgetés után elkezdik kihúzni a kalapbol a beledobált faszságaikat, és jót röhögnek rajtuk... sőt, bedobálják egy kalapba, hogy adó, nyugdíj, alkotmánybíróság, törvény... egy másikba, hogy elvenni, visszaadni, szigorítani... és húznak.

Ki dönti el mi egészségtelen? Én lehet leszarom, ha túl zsíros vagy túl cukros kaját eszem, mert az anyagcserém fasza és egyébként is 12 órát baszomnyi köveket cipelek a négyes metró épitkezésén. Míg a másik meg beledöglik ha mondjuk egy kanál cukrot betol naponta... Az alkohol káros? Egyik héten jó ha megiszunk egy pohár vörös bort, a másikon meg már adóztatni kell, mert ettől hal a magyar?

Jojojo, ennyire naiv és hülye még én se vagyok... tudom jól mire megy ki a játék. Kell a pénz, kihúzták a nevét a kalapból és kész. A nép meg zabálja különadóstúl, aki meg nem annak lenyomják a torkán.

Azt azért jelezném, hogy az egészségtelen táplálkozás és elhízás mekkájaként emlegetett USA se vezetett be még hamburgeradót.

Címkék: hamburgeradó

Szólj hozzá!

Kilakoltatási kvóta bevezetését fontolgatja a kormány. A kifejezés az április közepéig hatályos teljes kilakoltatási moratórium felpuhítását takarja. Ami a moratóriumból maradna, az a bajban lévők egy mainál szűkebb körének garantálna lakhatást. Ugye az egész móka lényege, hogy emberek nyakra-főre vették fel a lakáshiteleket, ami érthető, mert nagyon kedvező kamatozású hitelek voltak, alacsony törlesztő részlettel, pláne sfájci frankban... aztán világválság, majdnem kétszeresére növő forintfrank árfolyam és a 40ezres törlesztőrészlet hirtelen 70-100 körülire dagadt... jött a Bajnaiék által egy kilakoltatási moratórium, azaz nem lehet senki feje felett a házat elárverezni... remek. Csakhogy akik nem tudnak fizetni, azok nagy része nem is fog tudni... a törlesztés átütemezésével meg max annyit érnek el, hogy a 20 éves törlesztést 35re bővítik... és van cseles oldala is az egésznek... jöhetnek magyarország mintapolgárai és úgy döntenek, hogy ha úgy se vesztenek semmit, akkor ők biza nem is fizetnek... és máris felgyülemlik náluk is (annak ellenére hogy tudnának fizetni, ha akarnának) több hónapnyi elmaradás...
...százhétezren csúsztak meg nagyon – kilencven napon túl – a hiteltörlesztéssel. A csúszás miatt hiteleik egésze lejárt követelésnek minősül, ezek összértéke 574 milliárd forint. Egyes – persze vitatott – számítások szerint az érintettek ötöde-negyede, 21-26 ezer adós volt totálisan lehetetlen helyzetben tavaly Tehát kb 80ezren gondolták úgy, hogy inkább a lakáshitellel csúsznak és a gázszámlát fizetik be. 26ezren még azt se. Azért el lehet gondolkodni azon, hogy akkor ha a moratóriumnak vége, akkor 26 ezer hajléktalan lesz?

Közben másik oldalt ott vannak a csúnya-rossz-gonosz bankok, akik képesek az ilyen ínséges időkben is visszakövetelni a saját pénzüket, amit kölcsön adtak, hogy többtízezren saját lakásba költözhessenek.

Milyen jó lenne, ha az öregkorunktól ellopott nyugdíjmegtakarításainkat az állam nem a saját költségvetése, vagy a jokerként mindenhova bedobott államadósságrendezésre fordítaná, hanem mondjuk kifizetné a bankoknak a bedőlt lakáshiteleket... például olyan feltétellel, hogy megvásárolja emberünktől a lakását és egy (hasraütés) 10 éves futamidőre bérleti jogot ad neki és okosan kiszámolják, hogyan lehet megoldani, hogy a káposzta is megmaradjon és a kecske is jóllakjon.

Ehelyett most azt történik, hogy húznak egy limitet, hány embert rakhatnak utcára a bankok havonta? Remek.

Szijjártó Péter, a kormányfő szóvivője sajtótájékoztatón a kilakoltatási moratóriummal kapcsolatban közölte: senkit nem lehet utcára tenni csak azért, mert nem tudja fizetni a törlesztőrészletet. De azért közben fellélegezhetnek azok akiknek nincs kedvük fizetni...

Címkék: lakáshitel kilakoltatási moratórium

Szólj hozzá!

A költségvetés tavaly őszi parlamenti tárgyalásában végrehajtott fiktív bevételnövelés és a tavaly év végi nagy spórolás után megindult kifizetések üthetnek lyukat az idei büdzsén: emiatt a hiány a nyugdíjpénztári pénzek nélkül 250 milliárd forinttal átléphetné a bűvös 3 százalékos határt, állapította meg egy belső NGM-elemzés. Ez azzal fenyeget, hogy nem kerülnénk ki az uniós túlzottdeficit-eljárás alól, ezért kellett váratlanul, az elemzőket is meglepve 250 milliárdos tartalékot létrehozni.

A nemzetgazdasági miniszter a napokban váratlanul bejelentette, hogy azonnal 250 milliárd forintos stabilitási tartalékot képeznek az idei büdzsében, amely „súlyos külső kockázatok megjelenése esetén” megvédi a költségvetést „az európai pénzügyi rendszer hullámveréseitől.” A puffert a pénteken megjelent kormányrendelettel létre is hozták, a pénz zöme a minisztériumok kiadásainak megnyesésével jön össze.

A Nemzetgazdasági Minisztériumban készítettek egy költségvetési prognózist belső használatra, amely azt mutatta, hogy ennyivel el van számolva a büdzsé, ha kivesszük belőle a nyugdíjpénztári történetet – festette le a helyzetet egyik forrásunk. Arra az eredményre jutottak a tárcánál, hogy ha eltekintünk ettől a GDP akár 9 százalékát is elérő pénztárivagyon-transzfertől, és csak az alapfolyamatokat nézzük, akkor a hiány túllépi a GDP 3 százalékát, éppen 250 milliárd forinttal.

A 250 milliárd forintos elcsúszás alapvetően két nagyobb tényezőből jön össze – mondták lapunknak. Az egyik, hogy tavaly év végén nagyon meg kellett fogni a minisztériumi kiadásokat, amit úgy tudtak megtenni, hogy a beszállítóknak nem fizették ki novemberben, decemberben a számlákat, így óriásira duzzadt a költségvetési intézmények tartozásállománya. Ezt az adósságot januárban elkezdték leépíteni, talán túlzottan nagy ütemben is – ezért is lett olyan rossz a januári költségvetetési egyenleg –, és ez a várható pluszkiadás rontja az idei szaldót.

A másik, hogy a bevételi oldalon elmaradás látszik a költségvetési törvényben elfogadotthoz képest a reális makropálya alapján. Ősszel az első körös módosító javaslatok megszavazásakor a parlament körülbelül százmilliárd forintos fiktív bevételnöveléssel teremtett fedezetet pluszkiadásokra, olyanokra, mint például a Moszkva tér felújítása, a debreceni futballstadion költsége, a katolikus egyháznak járó pluszapanázs vagy a MÁV hídrekonstrukciós programja. Ez a pénz csak papíron létezik a bevételi oldalon, a most reálisnak tűnő makropálya alapján nem.

 (forrás: Index)

Szólj hozzá!

Itthon nem fog törvénybe ütközni, hogy az állami fenntartású MTI ingyen adja a híreit, mert módosítják a tisztességtelen piaci magatartásról szóló jogszabályt.

Az Index információi szerint már elkészült a Magyar Távirati Iroda ingyenes hírszolgáltatását támogató törvénymódosítás, amely kivenné az állami hírügynökséget a szokásos piaci szabályok alól. A javaslat szerint ugyanis a tisztességtelen piaci magatartás és versenykorlátozás tilalmáról szóló törvény módosítása után nem minősülne erőfölénnyel való visszaélésnek az, amit a tavaly év végén elfogadott médiatörvény megálmodott.

A Fühü (Független Hírügynökség) szerint valamennyi uniós tagállamra, így Magyarországra is érvényes és kötelező versenyszabályozás kimondja, hogy az állam a piacon csak a piaci magánbefektető elvének megfelelő magatartással lehet jelen.
Megalkotok egy szigorú szabályozást, majd úgy alakítom a törvényt, hogy rám ne vonatkozzon. Amúgy is, nekem az adófizetők fizetik a munkám, így ingyen adom a híreket (saját szájíz szerint tálalva), a többiek meg majd sok pénzért adját tovább amit megtudtak (=hír), ha megéri nekik hajrá... ez aztán tényleg verseny. Külön pikáns, hogy az EU szabályozást újból leszarjuk.

Címkék: mti

Szólj hozzá!

Az egyéni nyugdíjszámlák teljes körű kialakítása akár 2012 áprilisáig is elhúzódhat

A szabályozás persze lehetőséget adna a korábbi indulásra is, de sok szakértő még a most megjelölt későbbi időpontot is korainak tartja.

A csúszás azért is lehet kínos a kormánynak, mert a magánnyugdíjpénztári megtakarítások államosításakor az egyéni nyugdíjszámla mielőbbi megteremtésével igyekeztek csillapítani a pénztártagok felháborodását.
Addigra mindenki elfelejti majd...

Címkék: nyugdij

Szólj hozzá!

... a kormányzó frakciók kezdeményezésére akciócsoportokat hoznak létre annak fölmérésére, hogy mely területeken okozott kárt a 16 százalékos személyi jövedelemadó. Előttem van, ahogy simaszkos bérkommandó járja a cégeket és robin hood módjára elveszi a zsíros, szivarozó főnöktől a céges lexust, majd szétosztja a dolgozók közt...
A szövetség (Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége) számára érthetetlen, hogy milyen jogi alapon akarja a miniszterelnök betartatni az OÉT béremelésre tett ajánlását, mivel az, mint a neve is mutatja nem kötelező erejű. A megállapodásban ráadásul az is szerepel, hogy a bérek kialakításakor figyelembe kell venni az adott cég versenyképességi, illetve jövedelmi helyzetét. A bértárgyalásokon kiemelt szempontként kell kezelni a foglalkoztatás biztonságát is. Azok a vállalkozások, amelyek nem engedhetik meg maguknak a 4–6 százalékos emelést, eltekinthetnek ettől.

Mint ismert, a minap előbb Lázár János Fidesz-frakcióvezető jelentette be, aztán Orbán Viktor évértékelőjében is szólt arról, hogy a kormány munkacsoportot hoz létre, amely az új szja-tábla hatását vizsgálja az alkalmazottak jövedelmére. A munkacsoportot Rogán Antal vezetné. A kormány "így védené meg most az embereket."
Lényeg a lényeg, vagy annyira hülyék odafent, hogy most jönnek rá, hogy ez nem úgy működik, hogy ök meghúzzák a nadrágszíjat, több pénz lesz a költségvetésben, a cégek meg majd kompenzálják az embereket. vagy egyszerűen arra gondoltak, hogy majd jól rákenik a cégekre a nettóbér kiesést. Meg lehet tenni, de egy pl 10 fős cégnél ahhoz, hogy kompenzálják a pár százalékos bérkiesést el fognak bocsájtani egy embert és az ő bérét szétosztják. Így lesz egymillió új munkahely.

Külön öröm, hogy miután érzi az ember a bőrén a törvényt, hirtelen el is kezdtek foglalkozni vele... pedig azt gondolná a paraszt, hogy ezek előre felmérik a cselekedeteik hatását.

Címkék: szja lazar

Szólj hozzá!

Lázár János nem zárja ki a megerősítő népszavazás lehetőségét az új alkotmány ügyében.

Mééér? Hát nem hatalmazta fel a nép kétharmaddal őket, hogy azt csináljanak amihez csak kedvük van? Most mi ez a kegyes népszavazósdi?

 

Szólj hozzá!

A siófoki háromnapos Fidesz-KDNP frakcióülésen Szájer József kezdeményezésére ismét elővették a gyerekek után járó plusz szavazat ügyét. Három éve Révész Máriusz egyszer már előrukkolt az ötlettel arra hivatkozva, hogy az extra voksok jelentősen növelnék a gyermeket nevelő családok súlyát. 

A gyermekek és szüleik helyzete javulna, a gyereknevelés társadalmi presztízse jelentősen növekedne. Minden párt programokat készítene a nagycsaládosok lakáshoz jutásának megkönnyítéséről, az anyák munkavállalási lehetőségeinek szélesítéséről, és a gyereknevelés kedvező nyugdíjbeszámításáról, hiszen kétmillió szavazat az nem elhanyagolható.

(forrás: Index)

Címkék: szajer gyerekszavazat revesz

Szólj hozzá!

Kézzel írott listát találtak Esztergomban, az egyik volt alpolgármester széfjében olyan személyekről, akiknek vitás ügyük volt az önkormányzattal...valamint megtalálták az évek óta eltűntnek hitt, 850 ezer forint értékű polgármesteri láncot is.

(forrás: Index)

Címkék: lista esztergom

Szólj hozzá!

"Öt éve nem fizeti be kétmillió forintos adótartozását a hatóságnak Selmeczi Gabriella - írja a Hírszerző.

Selmeczi szerint az illetéktartozás egy 2005-ös ingatlanvásárlása nyomán keletkezett, amire ő részletfizetési lehetőséget kérelmezett az illetékhivatalnál. A hivatal viszont azóta sem bírálta el a kérelmet.

A NAV válasza alapján annyi azonban mindenképpen megállapítható, hogy Selmeczi Gabriella részletfizetési kérelme valami miatt kimaradt az ügyirat-felhalmozódást 2010-ben felszámoló APEH-es munkákból."


(forrás: Index.hu)

Címkék: apeh selmeczi

Szólj hozzá!

süti beállítások módosítása