Megjelent Hajdúhadházon a Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület mintegy kétszáz embere. Rubi Gergely polgárőr, jobbikos országgyűlési képviselő közölte: hétfő este kezdtek el járőrözni a településen és a tervek szerint vasárnapig maradnak. Hozzátette: a helyi lakosság hívta őket a településre, becslése szerint mintegy százan.

A történetet már mindenki vágja: a falu magyar fele a cigányokra mutogat, hogy ellopja mindenüket, megfélemlít. A cigány fele pedig a "polgárőrökre" mutogat, hogy megfélemlít és rettegésben tart. 

Az a baj, hogy senkinek nincs igaza, es egyszerre mindenkinek.

 
A cigány fél, mert masiroznak az őt üldözni vágyó rasszista elemek. A magyar fél, mert a cigány kilopja a szemét is mig alszik. A cigány sikítozik, hogy munkát akar, es mivel nem kap ezért nem tud mást tenni, mint mástol vesz el. Sorolhatnam a sztereotipiákat. De az nem megoldás, hogy leszarjuk magyarorszag falvait és csak akkor figyelünk oda mikor a 'sötet zsaruk' megjelennek. Az hogy ilyen megtörtenhet 2011-ben magyarorszagon az egyetlen egyet jelent, hogy töketlen barom vezetőink vannak. De ezzel kinek mondok újat? Ezek közteruletek neveit változtatják, alkotmányoznak, miközben falun háborús állapotok vannak, csak a látszat, az ér nekik valamit. Hogy a törtenelemkönyvbe bekerüljenek vastagon szedett betűkkel. Hogy a hiradó azt adja le, hogy a gonosz liberálbolsevik gépezet uszitja europát ránk.
 
Attól tartok, hogy a hatalom még ebből se tanul, ki fog törni falun az igazi forradalom, amire csak akkor fognak reagálni, ha mar a parlamenti szobáik ajtaját rugdossa be. És akkor mi fogjuk megszivni, mert akinek nincs, annak adni kell. A mi pénzünkből lesz munka a cigánynak és a magyarnak is. Magyarországon szentesítve van a rasszizmus, utáljuk a cigányt mert cigánykodik, mert elveszi ami a mienk, mert hangos, félelmetes és antiszociális. És ezt megörököltük. Senki se vette komolyan, hogy foglalkozni kell velük, soha senki nem akarta komolyan beintegrálni őket, hogy magyarország szerves részét alkossák. Pedig ha húsz évvel ezelőtt elinduló generációjuk nem kitaszítottsággal szembesült volna, akkor most nem az ő gyerekük segélyezésére kéne súlyós adómilliárdokat elvonni, hanem az ő munkájuk utáni adómilliárdok segíthetnének a manapság mumusként űzőtt államadósság kiegyenlítését.
 
Bele fog roppanni az ország, mert már nem csak a cigánynak nincs munkája, már a magyar is foggal körömmel ragaszkodik minden javához. Már lassan nem marad semmi.
 
És addig fogunk rohanni a szakadék felé amíg azon megy a vita, hogy van-e cigánybűnözés, ki lehet e mondani a szót. Hogy a romafelzárkoztatás címszóval a több ezer cigány egy hajszálnyi rétegét iskoláztatják, többszörös áron, mint egy magyart, csak azért mert nagyobb támogatást kapnak, ha kisebbségi az alany (gyk. ebben van a pénz).
 
A diplomás, aki a pénzt termeli a költségvetésbe pedig szépen szivárog európába, távolabb. Mert míg itthon épphogy fizeti a lakáshitelt, addig kintről ebédelni jár haza jó dolgában, 3-4x-es fizetés mellett. És nevetnek a keresztényi kezdeményezésen, hogy a túró rudiért jöjjenek haza dolgozni. Épeszü orvos is tizszeres fizetésért menekül el innen.
 
Nem is tudok mást ajánlani, aki teheti, nagyon gyorsan meneküljön a süllyedő hajóról.

Címkék: fidesz orvos cigány jobbik államadósság

136 komment · 4 trackback

A bejegyzés trackback címe:

https://proletar.blog.hu/api/trackback/id/tr212827920

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Rohanunk az ellenforradalomba 2011.04.15. 23:16:01

Ez a szöveg az Indymedia oldalán jelent meg 2007-ben. Az idő ezt igazolta.2006-os év néhány alapvető történése elkerülte a közfigyelmet. A 2007-es műbotrányok közt elsikkadtak a komoly tények. És közben - „Szegény náci gyermekeink” - roha...

Trackback: Induljon a banzáj! 2011.04.15. 21:34:12

Ma elindul a nagy tüntetés hosszú hétvége, nézzük a kínálatot. Este 6-kor egyszerre demonstrál az Alkotmány utcában (mert, ugye a Kossuth téren nem lehet) az Egymillióan a sajtószabadságért Facebook oldal és a MEGYEK meleg egyenjogúsági mozgalom tünte...

Trackback: Két pofon helyett: röhejes igazoltatások Hajdúhadházán 2011.04.15. 20:37:37

A Szebb Jövőért nyilas járőreinek közleményt olvastak fel a rendőrök....

Trackback: Azt a túrórudiját! 2011.04.15. 18:46:02

Nem bírom ki, hogy ne szedjem darabokra a gyerehaza.org oldalán látható tízpontos érveknek szánt ötletkupacot, ami szerint tényleg érdemes Magyarországra visszatérni, ha valaki éppen ezen gondolkozna fiatal diplomásként egy jól fizető külföldi állásban...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

bajnaigordon 2011.04.15. 17:05:05

@Benbe: Akkor kár, hogy elmész, fizikatanárból hiány van. Tudsz annyira jól németül, hogy ott el tudj helyezkedni? Vagy nem a szakmádban akarsz?

Take-it-Easy 2011.04.15. 17:05:14

@Benbe: persze, azért én sem vagyok annyira naiv, hogy azt higgyem, hogy ezekből nem költenek vastagon alkoholra és dohánytermékre. De három tojásból és egy tyúkból én max. 2-3 napig élnék el... És én egyedül lakom.

a-kis-herceg 2011.04.15. 17:06:23

@torró: 1011 éves feudalizmus...

a fides csak beveri az utolsót (szöget)...

bajnaigordon 2011.04.15. 17:07:20

@Take-it-Easy: Ez a baj, hogy csak tévéből látod. Költözz le egy fertőzött faluba pár hétre!

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2011.04.15. 17:08:08

hahó, és azzal mi van, hogy ahol a romákat buszoztatnák a munkahelyre, ott se munkába, se iskolába nem akarnak menni, mert korán (fél hatkor) kellene kelnie a falu aprajának-nagyjának? Pár éve volt egy ilyen Index riport egy rettenetesen leszakadt faluról. Valaki magyarázza már el, hogy az ilyen emberrel, aki nem hajlandó reggel felkelni és felszállni a munkába-iskolába vivő buszra, azzal mi legyen? Mi ilyenkor a teendő? Továbbra is segílyke, mert derogál neki korán kelni? Megmondták kereken, hogy a buszozás nekik nagyon macerás... bezzeg nekem nem volt macerás napi 5 órát utazni Pest megye keleti része és a Belváros között, a seggemet vertem a földhöz örömömben, hogy VAN MUNKÁM...
tényleg, a posztoló válaszolhatna arra, hogy ilyenkor mi van? Mi lenne a méltányos eljárás?

Benbe · http://www.benbe.hu 2011.04.15. 17:09:22

@bajnaigordon: Jelenleg is angolul tanítom a fizikát, nem lenne gond a referenciákkal. Viszont az roppant szomorú, hogy annak ellenére, hogy hiány van, mégsem piacszerűen működik a dolog, hiszen ha hiány van, nőnie kéne a tarifának. A legújabb tervek szerint csak az óraszám nő...

Megyko · http://www.szinkronrendezo.blog.hu 2011.04.15. 17:09:59

@bajnaigordon:
nem kell ehhez falu. mindenkinek tudom ajánlani a szolnoki széchenyi lakótelepet.

Take-it-Easy 2011.04.15. 17:14:07

@bajnaigordon: te ott laksz? Miért nem költözöl el onnan?
Egyébként már nagyapám hegesztőtrafója is bánta a cigányokkal való találkozást, azért tisztában vagyok az "értékrendjükkel" és "kultúrájukkal".

ob.szerver 2011.04.15. 17:16:20

Jó a poszt. A senkinek nincs igaza és mindenkinek igaza van nem egyedül a magyar-cigány relációban megfigyelhető jelenség.
Az állam szerint azért magasak az adók, mert kevesen fizetik. A munkaadók azért csalják el az adót mert magasak, és ha befizetnék tönkremennének.
Nincs kitörés. Csak Hegyeshalom felé, igaza van a posztírónak.

az igazi medwe · http://medwe.blog.hu 2011.04.15. 17:38:25

"soha senki nem akarta komolyan beintegrálni őket, hogy Magyarország szerves részét alkossák. "

Ezt nem jól tudod.

A hatvanas évektől kezdve komoly programok szolgálták a cigányság integrálását, felemelését, oktatását, munkába állítását, ráadásul nem is egészen eredménytelenül.
Az már más kérdés, hogy a jószándék nagyobb volt, mint a hozzáértés és az eredmény köszönő viszonyban sem volt a ráfordítással.
Nézz utána, hány cigánytelepet számoltak fel és költöztették a putrilakókat emberi körülmények közé, hány szabolcsi cigány ingázott, mert az építőipar nagy számban foglalkoztatta őket, hány rendőrtiszt, tanár és népművelő kezdte tanulni a cigány nyelveket csak azért, hogy nagyobb legyen az átjárás a két kultúra között.

Ismétlem: az eredmény sajnos nem volt túl látványos, de hogy senki ne akarta volna az integrációt, az operettes túlzás.

dzsugasvili 2011.04.15. 17:39:18

Tényleg durva a helyzet! De én azt mondom, takarodjon az, aki ide süllyesztett minket! Kemény eszközökkel kell itt fellépni. Először rendet, utána meg vissza a pénzt. Utána lehet alkotmányozni. Mindenkinek.

Bergeroth 2011.04.15. 17:42:07

Mert azt csinálják, amihez értenek. Ehhez értenek, ennyit tudnak. Láttál te már olyn kormányt az elmúlt 21 évben, amelyik nem a saját zsebeit akarta megtömni, hanem tényleg tenni akart az országért?
Egyetlen ilyen volt, őt Bajnai-nak hívják.

torró 2011.04.15. 17:44:53

"a-kis-herceg"
Lószart,más országokban is az volt!Az állandó saját zsebét tömő uralkodó vezetőink,meg a szemét sleppjeik. Akik rendszeresen eladtak bennünket valahová!Mert ahogy Hofi mondta:a magyar ember nem érzi jól magát,ha nem szaros a szája!

dipl-o-mata 2011.04.15. 17:45:00

A "bölcs" emberektől szeretném kérni, hogy soroljanak fel tíz országot ahol sikeresen(!) integrálták a cigányságot.Mindenhol baj van velük, és ne az utolsó 10-20 évvel gyertek, azért már egy kicsit régebben itt vannak.Érdekes, hogy a szászokkal, svábokkal stb. semmi gond nincs.Nem pár tíz évük volt integrálódni hanem pár száz!Eredmény nulla.Ugyanúgy fejlődhettek volna mint a többi népcsoport.

Doña ¡Cara(mba)! 2011.04.15. 17:48:14

A vidék iszonyatosan lecsúszott. Minden pénz Budapestre megy. Ennek egyszerű oka van, kétmillió ember egy helyen veszélyes, de kétezer ember egy faluban nem számít.
Most már nem csak a cigányokról van szó, a magyarok jelentős része ugyanoda süllyedt.

csoko20 2011.04.15. 17:50:18

Az egész egy nagy baromság!!!
Itt lakom Mátészalkán a "telep" mellett. A szomszédaim java része cigány és nincs velük semmi gond. Segítenek édesanyámnak a bevásásrlás után. Ha kell a kertszomszéd átjön és rotációs kapával felvágja a földet. A vajda felesége vasárnap délután beugrik egy kávéra és hoz egy kis házi sütit, majd recepteket cserélnek az asszonnyal. Lakatos Brandon segít a fiamnak felkészülni a matek dogára, igen eszes gyerek -mármint a Brandon, néha még a tízóraiját is elfelezik. A nagyobbik fiam a Rézműves Jennynek udvarol, igen talpraesett tisztességes kislány, orvosira készül!
Szombatonként vagy nálunk vagy Kalányoséknál szoktunk grillezni. Van úgy, hogy nincs otthon elég pénz, ha jön a díjbeszedő, ilyenkor bármelyik szomszéd kisegít, de még soha nem hánytorgatták fel.
Tavaly meghívtak a roma kulturális egyesület jótékonysági báljára is, felemelő érzés volt. Megnyugvással hajtom a párnámra fejem, tudván éjszaka az ő polgárőrségük vigyázza álmomat.
/Mielőtt valaki elkezdene rózsadombi libsizni: a fenti rész sci-fi/

Doña ¡Cara(mba)! 2011.04.15. 17:50:56

@Húsleves: Sosem fogják integrálni. Háromszáz éve folynak próbálkozások egész Európában, de a cigányok ellenállnak. Nem akarnak integrálódni, és nem is fognak. A segélyeket pedig elherdálják.

zotyo13 2011.04.15. 18:04:21

"Hogy a törtenelemkönyvbe bekerüljenek vastagon szedett betűkkel" Igen, csak nem mindegy, hogy Hitlerhez, Sztálinhoz netán Kun Bélához, Rákosihoz, Kádárhoz vagy Szt. Istvánhoz, a Hunyadiakhoz, Zrinyihez, Rákóczihoz, Kossuthoz fogják őket ahsonlítani.
Antal József is benne van vastagon szedve, de a ma élő időssebb generáció jól tudja, hogy eladta a lelkét pont a történelemkönyvbe kerülésért. Ha lett volna vér a pucájában kipucolta volna a teljes kommer garnitúrát a politikai életből és ma nem ülnének a nyakunkon sem az MSZPben sem a FIDESZben.
Pontosan tudjuk, hogy az ellenzéki kerekasztal annó arról szólt, hogy az MSZMP átadja a politikai hatalmat cserébe a gazdaságért. Hogy röhögtek a markukba. Ők már csak tudták, hogy mekkora szarban van az ország. Örömmel szabadultak meg a gondoktól. Privatizációnál meg helyzetben voltak. Az eltelt 20 évben meg csak loptak szét mindent mindkét oldalon és röhögnek rajtunk. Most meg már itt van a második generáció a Lázár és Mesterháziak személyében. Az hogy vidékem levágják a disznót és másnapra eltűnik a füstőlőből a sonka, kolbász senkit nem érdekel. Lényeg, hogy legyen zsíros állami megrendelés a haver cégének, mert onnan jön vissza a zsé.

kormányzó 2011.04.15. 18:07:01

A cikk szerzője teljesen el vagyon tévedve! Amiről írogat,az nincsen is!Ha lenne akkor a NÉP kormánya nem foglalkozna éppen tákolmányozásal,tolgálati oudik cseréjével,stadinyon építéssel,hazudozással,rablással,lopással!Ha gond lenne a ZORSZÁGBAN,a NÉP KORMÁNYA azonnal megoldaná a fent felsorolt napközis játékok helyett! Mert Nagyszerű vezetőnk Orbán "Forradalmi" Viktor így tenne! Ha gond lenne! Gond lenne?

persicsbalint 2011.04.15. 18:10:28

@Benbe: Semmilyen állami kézben lévő dolog nem működik piacszerűen. Viszont érdekes módon, ahol a piaci szabályok működnek, az fejlődik. Az államnak, ahelyett, hogy mindent a maga irányítása alá vonna, ki kéne vonulnia sok helyről. Az állam arra való, hogy szabályozzon sok dolgot, olyanokat, amelyek szűkös erőforrások elosztásán alapulnak (ilyen a rádiófrekvencia és hasonlók). Szabályzó és nem irányító szerepe kell legyen. Ha van piac, működik a gazdasági evolúció és az jó.

tamatomi 2011.04.15. 18:15:41

@csoko20: Tudod ,nem mondta senki hogy nincsenek kivételek, bár lenne egyre több belőle, de Ti azt hiszem kivételek vagytok és ennek örüljetek. Viszont nem ez az általános hidd el.

doominogame · http://www.doominogame.com 2011.04.15. 18:17:22

Egyetlen nép a világon, amelyik sosem akart autonómiát magának, mert tudja, hogy kiszipolyozható anyanemzet nélkül életképtelen. Náluk még a keleti kurdok is jobbak, azok legalább akarnak. De ezek semmit.
Szabályok:
1. minden cigánygyereknek iskola, aki lóg, aznapra nincs családi pótlék és segély
2. kötelező felnőttoktatás, akinek nincs 8 iskolája vagy szakmája. Ha nem, nincs segély
3. Bűnözői pártfogói rendszer vissza.
4. A börtönökben kötelező munka, ha nem, akkor harmadolás felfelé
5. A börtönökben kötelező rózsaszín alsónemű viselete, ezzel dicsekedjen a roma, ha kiszabadul
Ez csak a kezdet. És senki nem fenyegeti az életüket, nem ijesztget, csak próbálja őket normális emrhez méltó életre szoktatni.
Nem állították fel az ajándékba kapott vécéket, inkébb szarnak az egyik szobába tovább. (Tények riportban volt)
Ezt a kúltúrát kellene megismernünk? Vicc.

troll ellenpólus · http://trollhitvallas.blog.hu/ 2011.04.15. 18:18:09

Ha valamiért süllyed, vagy legalábbis a nemzeti kormány hatalomra kerüléséig süllyedt ez a hajó, annak ti, összevissza áskálódó, bomlasztó, minden jó kezdeményezést, minden nemes törekvést megtorpedózó, liberálbolsevik hazaárulók vagytok az okai. Olyanok vagytok ti, mint a métely vagy egy gennyes kelés az ország testén. Csak remélem, hogy Orbán Viktornak lesz elég ereje ahhoz, hogy ezt a kelést kivágja, fertőtlenítse... aztán majd az orvosok a laborban méricskélhetik, hogy mi is okozta pontosan, miféle őrület.

doominogame · http://www.doominogame.com 2011.04.15. 18:22:12

Ha viktor nem lenne volt kisz titkár és kommunista maradvány, a kétharmaddal hozhatna olyan törvényt, ami kizárná a volt kommunistákat a hatalomból, mint a volt NDK és Csehország és minden normális volt komm. ország. De nem tezsi, mert a fél Fideszt is kizárná. Ő sem jobb, zsebtömés, zsebtömés, zsebtömés.

nemecsek ernő áruló 2011.04.15. 18:26:21

@nemjópasi: Úgy, hogy németországban a befizetett adó mértéke, és a nettóban megkapott fizetés fordított arányos, mivel a nyugdíjasok nem az állam csecsén lógnak, hanem magánpénztáraktól kapják a fizetésüket. Itt egy melós ugyanannyiba kerül, mint kint. Csak míg ugyanabból a pénzből minden adót tisztességesen befizetve itthon az ember örülhet, ha 80-90-et kap, (kb. 300ezer összköltség mellett - durva, és elnagyolt a példa, pontos számoknak most nincs kedvem utánanézni) addig odakint a 210-220ezer az a munkavállaló zsebébe megy, és mindössze a 80-90 megy az államkasszába. Ilyen egyszerű. És mivel az emberek többet keresnek, az ÁFA segedelmével sokkal magasabb bevétele van az államnak. Persze azért nem csinálják ezt most itt két perc alatt, mert kellene hozzá 10-20 év, ahhoz meg olyan kormányok, akik nem komcsiznak, hanem KÖZÖSEN, EGYÜTTMŰKÖDVE, az ország, és polgárai iránt felelősséget vállalva tudnak dolgozni. Na ezért nem lesz itt semmi sem, és ezért kell neke is a cégemet majd ausztriában, vagy szlovákiában bejegyeznem.

Mágia 2011.04.15. 18:26:41

"Hogy a törtenelemkönyvbe bekerüljenek vastagon szedett betűkkel."

Be fognak kerülni. Csak nem abba a fejezetbe és nem az alá a cím alá, amelyikbe gondolták.

csoko20 2011.04.15. 18:29:05

@troll ellenpólus: Ámen, testvérem! A próféta szóljon belőled!!!
8 év útán végre felragyog dakota népünk szerencse csillaga!:D

Húsleves 2011.04.15. 18:32:52

@Doña ¡Cara(mba)!:
Valaki közvetlenül az én kommentem előtt nálam sokkal jobban megfogalmazta a lényeget, idemásolom:

"Eddig ugye a régi rendszerben az volt, hogy illeszkedjenek be, most meg a liberális jogvédők megmagyarázták nekik, hogy nem hogy nem kell beilleszkedni, de ez ahogy élnek a kultúrájuk része: hogy hangosak, hogy büdösek, hogy nem kell iskolába járatni a gyereket mert hiába itél el a bíróság érte, majd a jogvédők elitézik kegyelmet, lophatod az áramot, majd jön a rtlklubb és majd a jogvédők elintézik, mert ők megélhetési bűnözők, nekik jár."

Az a baj, hogy a jogvédők tevékenységének következtében csak a rossz példákat látjátok. Nyilván nem oda megy a Jobbik demonstrálni, ahol rendben mennek a dolgok. Tudnak a cigányok rendesen élni dolgozni, ha úgy szocializálódnak, ahogy a jogvédők nagyon nem szeretnék.

csoko20 2011.04.15. 18:34:17

@Gerzsonka: A nettó 80.000 teljes összköltsége kb. 145.000. Ez durván 110.000 Ft bruttó. Szóval ha 80 E a melósnak, akkor 65E az államnak.
A családi adókedvezmények miatt lehetnek anomáliák, de ilyen nagyságrendű bruttó mellett max. párezer Ft.

darnmarquee 2011.04.15. 18:42:59

németországban ha van heti 8-10 óra munkád, és 300-400 ueró körüli kereseted, akár saját kis vállakozásodból, akkor jogod van a lakáshoz és a minimális megélhetéshez. ez max. 378 euró lakbérre és 359 euró táplálkozásra, ruházkodásra stb. ha ennél kevesebbet keresel, akkor kiegészítik. szóval, itt nem kell éhezned, még akkor sem, ha nincs 40 óra munkád hetente. nem beszélve azokról, akiknek munka nélkül is jár ez a segély, ha már korábbi munka vagy más ok miatt jár neki. ez az uniós állampolgárokra is igaz. három hónap hivatalos tartózkodás után lehet rápályázni. ha önfoglalkoztatásból van a pénz, akkor a 359 euró több is lehet. ezek tények. nekem fizetik.

Húsleves 2011.04.15. 18:43:05

@Doña ¡Cara(mba)!:
Ja és még valami: ne felejtsd el, hogy a cigányok felzárkóztatása nem csak humánum kérdése, hanem pénzkérdés is. Most, hogy a demokrácia fellegvárában, a dicsőséges Franciországban már tudják, hogy milyen a cigánykérdés - közelről -, temérdek pénzt adnak, csak hogy oldjuk meg itthon.

tintamin 2011.04.15. 18:43:23

Magyarország kisbetűvel címlapos cikkben? Jujj, mi lesz itt...

kranführer 2011.04.15. 18:46:45

@Kivlov: Kedves barátom! Pont ugyanez a véleményem, azzal súlyosbítva hogy a börtönöket Tent City mintára kellene megvalósítani.
Üdv
kran

moncayo 2011.04.15. 18:46:51

Teljesen igazat adok a posztolónak. Aki marad megszívja, mert ugyanazon morzsákért fog egymással háborúzni a nincstelen cigány, a nincstelen magyar, a söpredék (lásd. TV ostrom), a becsületes, de menekülni képtelen (pl. egy magyartanár), a lopós politikus (pártállástól függetlenül, a nyugdíjas és lenullázzák az országot. Aki tud, meneküljön!

-JzK- 2011.04.15. 18:51:22

"A cigánykérdés megoldása
Tomcat 2008 március 19.

Számos országban remekül működik a korlátozott demokrácia intézménye, így Magyarországon is. Még a demokrácia úgynevezett fellegvára, az USA sem igazi demokrácia, gondoljunk csak Guantanamóra, ami csak a jéghegy csúcsa egy klasszikus fasiszta autoriter rendszerben. Lássuk, hogyan működik Kína, India, de akár Nagy-Britannia vagy Oroszország. A liberális huhogóknak és a vörös gazembereknek egyaránt nincs erkölcsi alapja demokráciáról papolni. Persze a korlátozás csak a magyarokra, a törvénytisztelő többségre vonatkozik. E trivialitások után vázolnám a cigánykérdés megoldását, ami egyébként működne. Éppen úgy, mint ahogy működne a tüntetők eltiltása alkotmányos jogaik gyakorlásától, vagy a szemük kilövöldözése.

Először is komoly felmérést kell végezni, melyek azok a magyarországi területek, ahol a legtöbb cigánybűncselekmény történik. Nem feltétlenül cigány által elkövetett bűncselekményről beszélek, hanem olyan bűntettekről, amelyeket bizonyos séma szerint követnek el. A "cigánybűnözés" csak terminus technicus, aminél egyelőre nincs jobb. Avatott kriminológusok régen ismerik már ezeket a sémákat, csak nem szabad beszélniük róla. Ezeket a bűncselekményeket éppen úgy körül lehetne írni törvényileg, mint a maffiabűncselekményeket, a szervezett bűnözést, ami szintén nem maga az elkövetett cselekmény, hanem egy viselkedési séma, ami súlyosbító tényezőként hat, tehát külön intézkedéseket foganatosítanak ellene.

Ha megtörtént ezen területek felmérése, lajstromba kell venni azokat, akik az elmúlt húsz évben ilyen jellegű bűncselekményeket követtek el. Ezekkel szemben az alábbi tiltásokat kell bevezetni, ami éppen úgy nem lenne alkotmányellenes, mint például a kitiltás intézménye, ami ma is létezik, és mellékbüntetésként alkalmazható. Akire ezt kimondják, nem léphet egy bizonyos település vagy akár egy egész megye területére.

A cigánybűncselekmények elkövetőit, és minden olyan személyt, aki kapcsolatot ápol velük (ez a szervezett bűnözés elleni harc bevett eszköze is) először is szigorúan el kell tiltani mindenféle sporttól, fegyverviseléstől, és szigorúbb büntetési tételeket alkalmazni rájuk, ha ilyen cselekményt követnek el. Egyúttal minden erőszakos bűncselekményt dupla vagy tripla tétellel kell büntetni. Tehát például ha egy ilyen körbe tartozó személynél kést találnak, nem ingyom-bingyom harmincezer forint bírság, hanem egy év letöltendő börtön legyen a büntetés. Erőszakos bűncselekmények esetén ugyanígy kell eljárni, tehát például egy csoportos garázdaságot akár tíz évvel is lehessen sújtani.

A huhogók figyelmét felhívom, hogy szó sincs faji megkülönböztetésről, hiszen bizonyított bűnelkövetőket javaslok szankcionálni, faji hovatartozás figyelembe vétele nélkül.

Az e körbe tartozó személyeknek legyen tilos színesfémmel kereskedni. Egyúttal szigorú állami ellenőrzés alá kell vonni a színesfém-kereskedelmet, hasonlóan az alkoholos italok vagy a dohányáruk ellenőrzéséhez. Nem kell, hogy állami monopóliummá tegyük - az csak a korrupció melegágya - de igencsak meg kell rendszabályozni a piacot. Természetesen azok, akik cigánybűncselekményekben korábban érintettek voltak, vagy bizonyítottan kapcsolatot ápolnak ilyen személlyel, azoknak szigorúan tilos és az illegális fegyverkereskedéshez hasonlóan büntetendő legyen ez a fajta tevékenység.

A fenti intézkedések védelme érdekében meg kell tiltani szervezeteknek és magánszemélyeknek egyaránt, hogy megélhetési bűnözésről beszéljenek, vagy védelmükbe vegyék az elkövetőket. Ez hasonló lenne, mint a gyűlöletbeszéd-törvény vagy a holocaust-tagadás tilalma, azzal a különbséggel, hogy ez nem egy politikai érdeket védő intézkedés. Magyarországon 1944-ig például bűncselekmény volt a bűn feldicsérése. Azokat a személyeket és azon szervezetek tagjait, amelyek ilyen tevékenységet fejtenek ki, automatikusan úgy kell kezelni, mint bűnöző csoportokkal kapcsolatot ápolókat, vagyis a fenti szankciókat vonatkoztatni rájuk is.

A lakóközösségeknek törvényi lehetőséget kell adni arra, hogy a környéken lakók, teszem azt, 70%-ának egyetértése esetén megvétózzák egy környezetükbe beköltözni kívánó, vagy már ott lakó család vagy közösség szándékát. Magyarán lehessen kirakni a cigánybűnözőket egy bérházból vagy egy faluból. Ilyen jogszabály egyébként most is van, de a kényszerített kiköltöztetésre nem ad módot, csak a jegyző általi megbüntetésre.

A visszaeső bűnözők számára speciális, szigorított börtönöket kell fenntartani, ahol nincs lehetőségük jól érezni magukat. Ilyen börtönök jelenleg is vannak az Egyesült Államokban, és nem Guantanamo az. A nyolcvanas években megnyílt intézményben olyan feladatokat kell végezniük a raboknak, mint például csatornatisztítás szigorúan csak kézzel. Ezekben az intézményekben legyen alkalmazható a testi fenyítés, a megszégyenítés. Lehet vitatkozni azon, hogy ez alkotmányos-e: a közmunka intézménye jelenleg is létezik, és enyhén szólva furcsa, hogy míg egy gyorshajtáson kapott autóst kényszeríthetnek közmunkára, addig a börtönökben egyáltalán nem kötelező a munka. Testi fenyítés ugyan nincs, de testi kényszert bármelyik BV-őr vagy rendőr alkalmazhat, még olyan eszközökkel is, amelyek maradandó sérülést vagy halált okoznak. Érdekes egyébként, hogy míg Magyarországon nincs halálbüntetés, tehát a bíróság nem rendelheti el hosszas vizsgálat és évekig tartó megfontolás után valakinek a felakasztását, addig egy közrendőr, egy őrkatona, de adott esetben akár egy közönséges biztonsági őr is agyonlőhet valakit egy pillanatnyi döntés után, akár olyan bűncselekmények esetében is - pl. fogolyszökés - ami egyébként elég enyhe büntetés alá esne.

A bűncselekmények elkövetőinek családját is hatástanulmány alá kell vonni, és amennyiben szükséges, gyermekeit állami gondozásba venni. A visszaeső bűnözőket el kell tiltani a gyermekükkel való kapcsolattartástól.

Rehabilitációs programok keretében kényszerlakhely kijelölését javaslom a legsúlyosabb bűnözőknek. Olyan településeket kell kialakítani, ahol állandó felügyelet alatt élnek, és a területet csak speciális engedéllyel hagyhatják el. Hasonló lenne ez egy háborús fogolytáborhoz. Természetesen nem koncentrációs tábor lenne ez, bár biztosan annak neveznék, de valójában elnéptelenedett falvakat lehetne erre felhasználni. A rehabilitálandó bűnözők közösségét mesterségesen kell irányítani, vetőmaggal, építőanyaggal és más dolgokkal ellátni, aminek fejében munkájuk gyümölcsével, tehát például megtermelt mezőgazdasági javakkal kell fizetniük. Természetesen lehetőségük lenne a szükséges ismeretek elsajátítására már a börtönben, a BV-intézetek tangazdaságában vagy műhelyében. A falu közösségét maguk szervezik, ahogy akarják, mindössze annyi a szabály, hogy nem mehetnek el onnan, és nem kapnak segítséget a megélhetéshez, csak a fizetnek érte. Ezen a kényszerlakhelyen adott ideig vagy életfogytiglan kellene tartózkodniuk.

Természetesen azonban a halálbüntetés visszaállítását is szükségesnek tartom, aminek nyilvános formát kell adni. Az akasztásokat a börtön minden lakójával végig kell nézetni, ahogy az szokás volt például a francia börtönökben az ötvenes évekig.

A bűnözéshez szorosan nem kapcsolódik, de annak visszaszorítását elősegítené, ha az állami-önkormányzati lakások kiutalása terén az egykori csehszlovák modellt követnénk. Csehszlovákiában akinek megszületett az ötödik gyermeke, ingyen kapott lakást az államtól, ha igényelte, de csak Szlovákiában, egy bizonyos területen, például Kassa vagy Komárno lakótelepén. Ez remekül meggátolta a putrisodást, persze a kassai vagy a komáromi lakótelep nem valami szép.

Így lehetne megoldani a cigánybűnözés mindenkit egyre jobban foglalkoztató kérdését, anélkül, hogy valóban rasszista eljárásokra helyeznénk a hangsúlyt. Akit a "cigánybűnözés" kifejezés zavar, annak kereshetünk más terminus technicust, nevezhetjük például tutukriki-nek (lásd még: a Freeblogon nincs cenzúra, csak hubulubi). A tutukriki visszaszorítása pedig létkérdés Magyarországnak, nem csak személyes kényelmünk miatt, hanem társadalmi-gazdasági szempontból is. Ha a most első osztályba beiskolázott gyerekek több, mint 60%-a cigány a KSH szerint, mi lesz itt 10-15 év múlva?"

Doña ¡Cara(mba)! 2011.04.15. 18:51:34

@Húsleves: Igen!
Van egy érdekes történet a valóságból. Pécsett a kulturális főváros évében a főutcán egy üres telken cigány tábort építettek. A füstös tűz körül cigányok ültek, ittak-ettek, énekeltek. Így mutatták be a pécsi "okosok" a világnak a cigány kultúrát. Aztán éles fordulat történt. A Kodály Központ megnyitásakor Pécsett járt Barosso. Látta, hogy az utca másik oldalán egy részben üres telken egy cigány család él. Esznek isznak a tűz mellett, és a "dolgukat" végzik. Ez már nem megrendezett esemény volt, hanem a valóság. Barosso tett valami megjegyzést a látványra, amitől a pécsi városvezetés elszégyellte magát, és másnap tömör deszkával lefalazták a cigány telepet. No, ilyen konzekvensek és felkészültek vagyunk a cigányok beilleszkedése terén.

Húsleves 2011.04.15. 19:06:29

@Doña ¡Cara(mba)!:
Igen, sajnos pontosan ezeken az állapotokon kell változtatni. A különbség kettőnk véleménye között az, hogy szerintem lehet változtatni, csak nem úgy, ahogy azt eddig tették (pontosabban nem tették, csak úgy állították be, mintha jaj de nagyon szeretnének tenni a cigányokért, csak a fasisztáktól nem lehet).
És mivel nem kerülte el a figyelmemet a "valóság" szócska, ezért megnyugtatlak, hogy amit én írtam, az sem kitalált tanmese. Tudom, hogy a legtöbb helyen a cigányokkal baj van, de ahol normálisan szocializálódtak (sajnos ilyen példa van ma kevesebb), ott rendesen dolgoznak.

nemjópasi 2011.04.15. 19:13:11

@Gerzsonka: Értem. De nem csak a komcsizás a baj (meg a nácizás). Pl. ha egyes balos médiáktól megvonják az állami-"csöcsöt", akkor egyből megszűnik a "sajtószabadság"...

Dr. Verőköltő 2011.04.15. 19:14:40

@-JzK-: ja tomcat beszél fasizmusról! Bruhaha!!!

c 2011.04.15. 19:18:02

Itt cigány, nyugdíj, egészségügyi bomba ketyeg.
Akinek van esze, olyan nevet ad a gyerekének amit egy külföldi is ki tud mondani, és nyelvtudással, szakértelemmel vértezi fel.
Ez az ország egy posvány marad még nagyon sokáig.

Dr. Verőköltő 2011.04.15. 19:19:06

MAGYARORSZÁG MI VAGYUNK! Mindenki! Attól függetlenül, hogy cigány, zsidó, meleg vagy keresztyén, esetleg fekete vagy kínai! Vagy bármi más! De azok akik a feszkót csinálják nem országot akarnak hanem máglya halált!

ex-dr. vuk 2011.04.15. 19:23:11

@Take-it-Easy:
egyetertenek szivesen, de...
nekem ne sirjon senki, hogy nincs munka, amig a kertje nincs felasva, beultetve zoldseggel meg gyumolcsfaval. Az nem is akar dolgozni, hanem varja a sult galambot. Mas termenyeit ellopni az megy, de sajatot ultetni, gondozni az nem.
Hagyjukmar...
Igen, van, amelyik akar dolgozni, de nem kap. Az olyannak a kertjeben no a paradicsom. Es van amelyik nem akar. O csak sipitozik, hogy milyen szegeny, es segitsenek rajta.

Mazsika1 2011.04.15. 19:34:03

Egy másik dolog:
(lehet hogy még erre nem is gondolt senki)

Kell a bűnöző, a bűn, hiszen ez (is) mozgatja a gazdaság jelentős részét (biztonsági kamera, riasztó, páncélkazetták, számkódos széfek, timelapse video, SD minikamerák és SD memóriagyártó-és forgalmazó cégek árui, infravörös reflektorok, security cégek járőrautóval, fegyverüzletek, military felszerelés boltok, zárszaküzletek, lakat- lánc, barkácsboltok biztonságtechnikai szakkínálata, gépjármű védelmi technika, GPS és egyéb jeladók, digitális fényképezőgépek, bűnügyi technika, nyomrögzítési technika és felszerelési anyagok, nyomrögzítési technikák és technológia fejlesztés, rendőrségi bűnügyi technikai laboratórium vegyianyag ellátása, igazságügyi szakértők, nyomozók, ügyészség, igazságszolgáltatás, ügyvédek, stb.
Aztán még sorolhatnánk (ha már megfogták a bűnözőt és börtönbe kerül): büntetés-végrehajtási intézetek fenntartása, bővítése, építése, felújítása, fejlesztése, börtöntechnika, rácsok, fegyver, őr, szolgálati ruhák, börtönlelkész, televízió, konditerem berendezés, börtönkönyvtár, és még hosszú lenne a sor...

Erre mind-mind semmi szükség nem lenne a bűn létezése nélkül.

doominogame · http://www.doominogame.com 2011.04.15. 19:56:39

Munka, ezt skandálják a romák. A mezőgazdaságban, szőlészetben, idénymunkán, építkezésen mindig van munka. AKARNI KELL!
Egy cigánynak a munka a közös öltözőt jelenti, ahol kifoszthatja a másik táskáját, mert csak eddig lát. Milyne munkát tudna elvégezni egy cigány? Már a legegyszerűbb helyen is vannak szabályok, feliratok a falon.
Egy cigány asszonynak csak az ura parancsol, egy cigány embernek senki, csak a vajda. Hogy tudna dolgozni, ahol meg kell azt tenni, amit mondanak?
Ez duma. Már IV. Béla is megírta, hogy az európát elárasztó cigányok dologtalanok, csak a lopáshoz értenek. Mennyi év bizonyíték kell még?
Ha a cukor nem jött be, meg kellene próbálni a nádpálcát. Rosszabb nem lenne.

moncayo 2011.04.15. 20:16:48

@www.doominogame.com: Ha ez szerinted így van, akkor ezt Te genetikai problémára vezeted vissza. Nos, akkor szerinted mit kellene tenni velük:
1./Kiírtanád? Mint anno Hitler?
2./Kizavarnád őket (állampolgárok) az országból? Ha igen, hová?
3./Mint börtönbe zárnád? Hová teszel 600.000 embert?

Szóval, Te szerinted mi lenne a megoldás?
No, erre válaszolj, most légy okos és bátor!

sprenczl 2011.04.15. 20:39:24

Mivel párszáz éve képtelenek beilleszkedni Európába és utálják is őket mindenhol, a megoldás a következő.
Segíjke befagyasztva, közmunkára kivezényelve; aki bűnözik annak börtönmunka, természetesen fizetés nélkül. Akinek nem tetszik: "el lehet innen menni". Mondjuk Szomáliába, Izraelbe...

Farkos Csapó Gyurka 2011.04.15. 20:46:21

Még egy adalék az eddig is tudottakhoz. A napokban hallom a helyi rádió hírműsorban, hogy aszongya: - ...sajnos a bevándorló romákkal(igaz, ezek romániaiak) nem tud mit kezdeni a város vezetése mert(és itt felsorolja azokat a dolgokat amik már fentebb elhangzottak)nem is akarnak beilleszkedni!!

A slussz-poén: Mondja mindezt, egy Londonhoz közeli nagyváros - szinte pakisztániak, indiaiak(rokonyok de hát má' elrásszístásodtak) lakta város - képviselője.

Teccik érteni? Sok fas.fej jog(talanság) védő szódásüvegaljú szemügés "bölcsész".

Mellesleg aki bírja az adott ország nyelvét és kap a szakmájában(mondjuk tanár) állást - és kap - az teljesen nyugisan igazi értelmiségi létet teremtve meg tud élni a fizetéséből. Nem középiskolás fokon!!

hillaby · http://twitter.com/hillaby 2011.04.15. 20:46:32

Sok cigány ismerősöm van (és egyre több lesz :), mint mindenkinek ebben az országban), és csak azt tudom mondani, hogy egy olyan sziget-közösséget alakítottak ki maguknak, amelyben merőben más szabályok uralkodnak, mint "a nagyvilágban", egyben más módon is lehet érvényesülni. Egy tisztességes, jól fizető és nem szemét állás számukra teljesen elképzelhetetlen távolságban van.

Ez nagyon szomorú, egyben súlyos probléma. Tomcattel ellentétben nekem nincs rá megoldásom. Ellenben, nem örülök, hogy mindig előkerülnek a cigányok, miközben - meglátásom szerint -, a nem cigányok is elég gyakran lopnak, csak nem úgy, ahogy ők. Gondoljunk csak bele, hányszor nem lyukasztottunk a BKV-n, fogadtunk el feketén fizetést a munkánkért... Nem kellene mindent a cigányokra fogni, mindenki 'lopik', aki és ahogy tud.

2011.04.15. 20:50:51

pedig a megoldás nagyon egyszerű, a rendőrségnek dolgoznia kellene és akkor nem lenne semmilyen gond

torró 2011.04.15. 20:58:13

"hillaby"-z csatlakozva,megtoldanám azzal hogy gondoljunk csak a "fehérgallérosokra".Akik milliárdos nagyságrendekkel rövidítették meg az országot.És elmondhatjuk,ez a szerencsétlen ország a spekulánsok mekkája lett.És ebből erednek legfőbb bajaink.A cigányság is már következmény!!!

gyilkos fűegér 2011.04.15. 21:08:30

@-JzK-:

Tomcat javaslatának gyakorlati megvalósítása után pedig Mo. lágyan, hangtalanul beleomlana egy költségvetési fekete lyukba.

Húsleves 2011.04.15. 21:10:37

@hillaby:
Hát pontosan az a baj, barátom, hogy neked nincs rá megoldásod, mert az a helyzet, hogy eszetek ágában sincs bármit megoldani.

becsoccsent 2011.04.15. 21:11:43

bizony, jol mondja a posztolo.

sajnos ugy nez ki, nekem mar csak ez az orszag marad, de istenuccse a kolykoket mar kint akarom tanittatni. ez az orszag nem erdemli meg, hogy barki is itt eljen. majd kuldok nekik turorudit ( de persze azt sem a magyar postaval ).

különvélemény 2011.04.15. 21:12:57

"A cigány fél, mert masiroznak az őt üldözni vágyó rasszista elemek."
A cigány naponta megfélemlíti a nem cigányt, a nem cigány soha, kivéve a gárdát.
A cigány bizonyítottan árt a nem cigánynak, a nem cigány nem árt a cigánynak.

"A cigány sikítozik, hogy munkát akar, es mivel nem kap ezért nem tud mást tenni, mint mástol vesz el."
A nem cigánynak sincs munkája, még sem jellemző rá, hogy természetesnek veszi a lopást.

"Ezek közteruletek neveit változtatják, alkotmányoznak, miközben falun háborús állapotok vannak"
Mit lehet tenni? Ha bármit tennének, jönnek a rózsadombról szegregációzó/rasszistázó, "nincscigánybűnözéses" zsidó? szociológusok és telekürtölik a nyugati havermédiát.

hillaby · http://twitter.com/hillaby 2011.04.15. 21:17:16

@Húsleves: Nekem? Nekem mit kéne megoldanom? Semmi panaszom nincsen, "fehéren" keresek, és nem is rosszul. Mindenkinek magának kell megoldani a problémáját, amelyik cigány ezt tudja, az igyekszik is, ahogyan csak tud! Tulajdonképpen, jobban belegondolva, nincs is cigánykérdés, hanem szegénykérdés van. Sok Magyarországon a szegény, akinek nincs munkája, ki hogyan, de megpróbál megélni... A tolvajok is nyugodtan garázdálkodhatnak, mert a rendőrség szarik bele. Ők meg arra hivatkoznak, hogy nincs rá pénz: persze, hogy is lenne, ha a kevés adófizető pénzét, ahol érik, ellopják, a többség meg örül, ha nem fizet adót......

jozicsenko 2011.04.15. 21:29:54

@Gerzsonka: a srác nem mond hülyeséget

persze a liberális ködből ez nem látszik: a falun egy tyúk pont annyit ért, mint pl városban a könyvtárban egy könyv: rosszul esik, ha elveszik az orrod elől és a képedbe dörgölik, hogy dolgozzál meg a következőért
ja, nem, mert a könyvtárba még talán megveszik közös pénzből a következőt - talán

de falun az a tyúk a tulajának munkába, időbe, tápba (pénzbe?) került, csak a liberális épp úgy nem becsüli, mint a cigány: neki az könnyű semmiség - persze ha a hanukagyertyatartót viszik el! az már nácizmus! pedig pár év, és az jön, cimbora...

jelzem a posztírónak, hogy szlovákia miket lép, lépett meg

ami már megvolt
-segély 3 gyerekig, utána adókedvezmény (a szlovák euró forrása! a tv2-on a hadaskriszta sírt az éhséglázadásban megvert cigánnyal, mert dolgozni kellene, nincs segély!!!
-minimális munkanélküli segély, az se sokáig

az eredménye: euró, meg egy éhséglázadásnak hivott valami, ahol elvitték a chipset meg a sört, de ott maradt a kenyér és a tej (igen, liberális hülyék: valódi éhséglázadásnál nem szeszt és cigit rabolnak: ételt!

most lesz még viccesebb:
- nyugdíj visszafogva, ha pedig véletlenül többlet van a kasszában, a következő évben kevesebb a tbjárulék (felmerül a kérdés, hogy többlet lehet a kasszában!!!!! itthon a gondolattól röhögne kínjában mindenki) s a vicces cigány dolog:
- célul tűzték ki, hogy a segélyezttek családja kevesebbet kapjon, mint az adófizetők családja (vagyis pl egy négy fős dolgozó családban két munkás hazavigyen minimum annyit, mint két segélyezett 5 gyerekkel: értitek??? végre fontosabb az adófizető, mint a segélyezett!!!!!!! ember, szlovákiában van ész??? nálunk meg gyurcsányorbán nácikomancs vita van??? az ország belerokkan vagy felrobban! ott KÉNYSZER van a munkára: DOLGOZZZZZ vagy halj éhen!!! )

Húsleves 2011.04.15. 21:35:13

@hillaby:
Elméletben teljesen egyetértünk, cigánykérdés helyett én is szegénykérdésről beszélnék szivesebben. Csak az a baj, hogy ez nem rajtunk múlik. Cigánykérdés van, mert gondoskodnak róla, hogy legyen, azok, akik ebből kovácsolnak politikai tőkét maguknak.

kvasztics47 2011.04.15. 21:41:42

Kedves Budapest használók! Észrevettétek e, hogy mióta nem Demszki a főkolgi azóta nincs KÁTYÚ!
Senki nem tüntet a kátyú ellen, mer Demszki nem csinálja. Vagy, ha csinálja Tarlós eltünteti.
Most már jó itt az élet!
Pusszantás!

hillaby · http://twitter.com/hillaby 2011.04.15. 21:43:59

Amennyiben hinni lehet az Indexnek:

"Mi örülünk, hogy itt a gárda. Az féljen, akinek félnivalója van" - mondta a helyi cigányvajda, Lakatos László.

kb. kognitív disszonancia · http://hu.wikipedia.org/wiki/Kognit%C3%ADv_disszonancia 2011.04.15. 21:47:17

Dörzsölgettem a kezem, hogy most jön az objektív, mindenki megkapja a magáét, és egészen eddig jutottam:
"A cigány sikítozik, hogy munkát akar, és mivel nem kap ezért nem tud mást tenni, mint mástól vesz el." Ezért nem tud mást tenni, aha. Akkor ez nálad belefér? Te lopnál?
Te még nem láttál cigányt, baszod és még kevered is. Van a rendesen dolgozó, tanuló cigány, aki akar dolgozni, tanulni, de nem hozzá mennek a fasiszták. Meg van a másik, akiről írnod kellene, ha már hajdúhadházazol.

jozicsenko 2011.04.15. 22:03:33

Az adófizető levele

Kedves Akárki!

Nem érdekel, hogy segélyezett vagy, vagy művész.
Egy közös van bennetek: az állam csecsén lógtok.

Az én pénzemen.
Ami szép, meg jó, meg tolerálandó, mert az trendi (volt).
Csak az a valóság, hogy van egy apróság, ami az elmúlt 8 évben elcsúszott: az egyensúly.
Tudod amit én befizetek ADÓBAN, azt osztják neked vissza.
Értelmes országban mindenki arra törekszik, hogy minél többen tegyenek be és minél kevesebben vegyenek ki – nálunk ez megfordult: mindenkinek joga van kivenni és egyre kevesebben akarnak betenni.
Az ok egyszerű: 9 éve egy társaság úgy gondolta, hogy a szavazóinak megad mindent, amit megérdemel (megteheti) – és ezt mind kifizetteti (megtette) majd azokkal, akikkel lehet – velünk, adófizetőkkel.
A dolog ott csúszott el, hogy elszaladt veletek a ló: úgy érzitek, jogotok van ahhoz, amit én/mi, már nem tudunk megtermelni.
Amit a másik banda inkább hitelből fizetett ki, csak ne ugráljatok.
A következmény az lett, hogy a végén világbajnok adónk lett.
Persze titeket továbbra lekenyereztek: a művészek kaptak egy adórendszert (minimális adóteherrel), a segélyezettek meg inkább otthon maradtak, csak dolgozni ne kelljen (minek is? Dolgozok én helyettetek)
Szóval a dolog mára elcsúszott: szerinted én rabszolga vagyok: csicska, akiknek bután el KELL fogadnia, hogy TE vagy, és én Érted vagyok.

Lófaszt cimbora.

A szolidaritás a trendi együttérzéssel együtt halt ki, na meg főleg azért, mert annyi hitelt vett fel a másik banda, hogy mára fontosabb a hitelt fizetni, mint titeket finanszírozni – na jó, az új seriff sem szívlel titeket, jobban venné, ha végre dolgoznátok, csak még nem merte ezt nektek elmondani...
Tudod főleg azért írom ezt a levelet, mert látom, hogy a segélyezésben unod magad, és inkább az öreganyáméket fosztogatod: végül is, náluk van az ami neked kell: pénz, kaja, szesz, gyümölcs, tyúk, malac, fa, szerszám, vas és acél...
Csak ezt a cimboráim, falun nem értékelik: hiába hiszi azt az új seriff, hogy majd ő tesz rendet, mivel nincs rá pénze / szándéka, ezért a dolog a helyiekre marad, ami rád nézve kényelmetlen lesz. Tudod az önjelölt hülyék nem véletlenül kaptak azon a vidéken többet, mint az első banda – ők ugyanis nem nácik, csak elkeseredettek.
Nem ragozom, a lényegre térek: ugyanis ahol vagy, nem csak az öregek kifosztásából lehetne megélni, hanem a földből is – igen, tudom, nem szokta a cigány a szántást, de nincs sok választásod: vagy megszokod, vagy a harmadik társaság Téged szánt be a földbe: igen, kemény hely a vidék, de ha 80 éves öregasszonyokat kell védeni, pont annyi toleranciát kaptok majd, mint a megtámadott öreget: semmit.
Amiért ezt végül is írtam: a segély el fog fogyni: kevés is már, és nincs aki megtermelje (nem miattatok: főleg az első banda miatt: aki tudott elszaladt előlük) – márpedig itt nem ti vagytok a szenttehén, hanem az első banda stabil alapbázisa, az az öreg, akit megrabolsz...
A végén persze még bármi lehet: de ha mi tudunk reggel összeszorított foggal felkelni, dolgozni menni, neked is össz fog jönni.
Ugyanis Obama sem azonnal Elnökként kezdte: elötte 60 év kemény munka volt, egy olyan népcsoporttól, akiket szeretnének követni. Csak ahhoz tudod, dolgozni kellene: ma még villanyszerelőként, kőművesként. A gyerekeid talán lehetne érettségizett emberek – s az unokáidból lehet Magyarország első miniszterelnöke. De ehhez sok alázat és munka kell.

Persze neked előbb az alázatot kell megtanulni.

Utána meg a munkát.

becsoccsent 2011.04.15. 22:29:26

@jozicsenko: hu, ez valami titkos kurucinfos iromany? olyan izgatott lettem, mindjart magam ala nedvesedek!

Phxmike 2011.04.15. 22:31:32

a mondanivalo nagyon erdekes
egyetlen elemet szeretnem most kiemelni es ennek pont semmi koze a ciganyokhoz

azt irtad a diplomas meg elmegy adot termelni masik orszagba meg hasonlo
nos nem is ez a baj
a baj az hogy azok mennek el akiknek egy csepp eszuk is van
ergo akik meg tudnak valtoztatni a hazai viszonyokat egyszoval
az ertelmiseg
a magyar ertelmiseg exodusat lathatjuk de mar olyan gyorsulo utemben hogy az az aramlas lassan vakumot kelt idehaza... es meg tobben mennek

nos... hosszu evek vacakolasa, sajat vallalkozas, polgari ertekrendek vallasa, nemi gyurcsany ellenes tuntetes, kozeletbe valo reszvetel, egy kis politizalni probalas utan magam is erre a lepesre vetemedek
ket nap mulva hajnalban elindulok egy messzi orszagba uj eletet kezdeni 37 evesen
az uzletemet feladom mindazt amiert eddig dolgoztam feladom itthagyok mindent hiszen eladni meg a kocsimat sem tudom mert nem kell seninek csak nevetseges aron a neppernek
es... megyek...

a semmibe a semmibol uj eletet kezdeni
mert meg ebben is tobb jovot latok mint abban hogy itthon maradok!!!!

es ez a borzaszto mert 20 eve igertek nekunk a rendszervaltaskor hogy na akkor most ossze kell huzni magunkat kisit de 20 ev mulva mar utolerhetjuk ausztriat aztan.. most nezzetek mar ki hol tartunk
es a kovetkezo 20 ev osszehuzasra is hamarosan benyujtjak az igeretet.. en azt mar nem varom meg

ha hinnek abban hogy lehet valtozast elerni en maradnek es ehberert is dolgoznek inkabb csak a hazamban lehessek
de itt mar nincs olyan arc a tvben akinek elhinnem akar csak azt is amit kerdez

adios amigos... var spanyolhon

Húsleves 2011.04.15. 22:32:13

@jozicsenko:
Ja, hát az nem így működik, tudod. Miután feléltek mindent, úgy látják, hogy legjobb itthagyni ezt a szar országot.

Éhesló 2011.04.15. 22:34:57

Ez (a cigányok integrálása bármilyen európai társadalomba) egy lassan 500 éve sikertelennek tűnő projekt.
Nem csak nekünk az, olasznak, spanyolnak, franciának, angolnak, finnek, tótnak is sikertelen.
Ez idő alatt a Kárpát-medencében létező államalakulatok társadalma sikeresen integrált szászt, örményt, svábot, rácot, románt, tótot, sokácot, vendet, ruszint, lengyelt, bolgárt, görögöt.
Ideje végre kimondani: a sikertelen projektnek véget kell vetni, a többség érdekében.
Amíg lehet.
Bármilyen eszközzel, ha az emberi megoldások nem vezetnek eredményre (nem vezettek eredményre).

baliquez 2011.04.15. 22:36:33

@Réka ‎: másik városba azért nem mennek szívesen dolgozni - még ha viszik is őket - mert családszeretők, és aggód(ná)nak a gyerekeikért (!), amíg dolgoz(ná)nak, és ezért nem tud(ná)nak rendesen teljesíteni a munkahelyen, mert közben félnek is a rasszizmustól meg az előítéletektől egyfolytában.

Nem emlékszem már hol de megállt bennem az ütő mikor ezeket a kifogásokat először hallottam. Meg hogy a "parasztok"-nak azért van jól fizető munkahelyük mert nem törődnek a gyerekeikkel. Totál skizoid hetveníkús logika, és millióan komolyan gondolják.

MINDEN politikusnak felelőssége hogy hagyták idáig eszkalálódni a nyomort. Ideje lenne csúticsigányunknak a tákolmányát enseggébe feldugni és rendteremtő új politikával, új törvénykezéssel megerősíteni a köztársaságot, a valóban demokratikus értékeket és jogokat - amik mind-mind csak és kizárólag a pontosan definiált kötelességek teljesítésével párhuzamosan jelentkezzenek.

dekol84 2011.04.15. 22:46:28

Illyés Gyula:
Egy mondat a kétharmadról

Hol kétharmad van,
ott kétharmad van,
nemcsak a puskacsőben,
nemcsak a börtönökben,

nemcsak a vallatószobákban,
nemcsak az éjszakában
kiáltó őr szavában,
ott kétharmad van

nemcsak a füst-sötéten
gomolygó vádbeszédben,
beismerésben,
rabok fal-morse-jében,

nemcsak a bíró hűvös
ítéletében: bűnös! –
ott kétharmad van,
nemcsak a katonásan

pattogtatott “vigyázz!”-ban,
“tűz”-ben, a dobolásban
s abban, ahogy a hullát
gödörbe húzzák,

nemcsak a titkon
félig nyílt ajtón
ijedten
besuttogott hírekben,

a száj elé kapott ujj
“pszt”-jében, hogy ne mozdulj,
hol kétharmad van,
ott kétharmad van

nemcsak a rács-szilárdan
fölrakott arcvonásban
s e rácsban már szótlan
vergődő jajsikolyban,

a csöndet
növelő néma könnyek
zuhatagában,
táguló szembogárban,

az van az éjben halkan
sikló gépkocsizajban
meg abban,
megállt a kapulajban;

abban, ahogy a “halló”
közben – érzed – a kagyló
csöndjén keresztül
figyel egy idegen fül;

nemcsak a telefondrót
közt vergődő Laokoon-mód:
vonat, repülő, sínpár,
gúzsbog, kötélszár,

mert kétharmad van,
nemcsak a talpra álltan
harsogott éljenekben,
hurrákban, énekekben,

az ernyedetlen
tapsoló tenyerekben,
az operában,
a trombitában,

ott van az utca sarkán
az éppoly harsány –
vígan vagy kongó zordan
feszülő kőszoborban,

az van a derűtelen
tarkálló képteremben,
külön minden keretben,
már az ecsetben;

mert kétharmad ott van
jelenvalóan
mindenekben,
ahogy a régi istened sem;

mert kétharmad van
az óvodákban,
az apai tanácsban,
az anya mosolyában,

abban, ahogy a gyermek
dadog az idegennek,
ahogy, mielőtt súgtál,
hátrafordultál,

nemcsak a szögesdrótban,
nemcsak a könyvsorokban
szögesdrótnál is jobban
bénító szólamokban;

az ott van
a búcsúcsókban,
ahogy így szól a hitves:
mikor jössz haza, kedves,

az utcán oly szokottan
ismételt hogy-vagy-okban,
a hirtelen puhábban
szorított kézfogásban,

ahogy egyszercsak
szerelmed arca megfagy,
mert ott van
a légyottban,

nemcsak a vallatásban,
ott van a vallomásban,
az édes szómámorban,
mint légydög a borodban,

mert álmaidban
sem vagy magadban,
ott van a nászi ágyban,
előtte már a vágyban,

mert szépnek csak azt véled,
mi egyszer már övé lett;
vele hevertél,
ha azt hitted, szerettél,

tányérban és pohárban,
az van az orrba-szájban,
világban és homályban,
szabadban és szobádban,

mintha nyitva az ablak
s bedől a dögszag,
mintha a házban
valahol gázfolyás van,

ha magadban beszélgetsz,
ő, a kétharmad kérdez,
képzeletedben
se vagy független,

fönt a tejút is már más,
határsáv, hol fény pásztáz,
aknamező; a csillag:
kémlelő ablak,

a nyüzsgő égi sátor
egyetlen munkatábor;
mert kétharmad szól
lázból, harangozásból,

a papból, kinek gyónol,
a prédikációkból,
templom, parlament, kínpad,
megannyi színpad;

hunyod-nyitod a pillád,
mind az tekint rád;
mint a betegség,
veled megy, mint az emlék,

vonat kereke, hallod,
rab vagy, erre kattog;
hegyen és tavak mellett
be ezt lehelled;

cikáz a villám, az van
minden váratlan
zörejben, fényben,
szív-hökkenésben;

a nyugalomban,
a bilincs-unalomban,
a záporzuhogásban,
az égig érő rácsban,

a cellafal-fehéren
bezáró hóesésben;
az néz rád
kutyád szemén át,

s mert minden célban ott van,
ott van a holnapodban,
gondolatodban,
minden mozdulatodban;

mint víz a medret,
követed és teremted;
kémlelődsz ki e körből,
ő néz rád a tükörből,

ő les, hiába futnál,
fogoly vagy, s egyben foglár;
dohányod zamatába,
ruháid anyagába

beivódik, evődik
velődig;
töprengenél, de eszmét
tőle fogan csak elméd,

néznél, de csak azt látod,
amit ő eléd varázsolt,
s már körben lángol
erdőtűz gyufaszálból,

mert mikor ledobtad;
el nem tapodtad;
így rád is ő vigyáz már
gyárban, mezőn, a háznál;

s nem érzed már, mi élni,
hús és kenyér mi,
mi szeretni, kívánni,
karod kitárni,

bilincseit a szolga
maga így gyártja s hordja;
ha eszel, őt növeszted,
fiad neki nemzed,

hol kétharmad van:
mindenki szem a láncban;
belőled bűzlik, árad,
magad is kétharmad vagy;

mert már miattad dermed
dacba a gyermek,
s lesz az öledben ringó
feleség ringyó;

vakondként napsütésben
így járunk vaksötétben
s feszengünk kamarában
futva bár Szaharában;

mert ahol kétharmad van,
minden hiában,
e dal is, az ilyen hű,
akármilyen mű,

mert ott áll
eleve sírodnál,
ő mondja meg, ki voltál,
porod is neki szolgál.

Éhesló 2011.04.15. 22:51:11

@dekol84: ez szánalmas próbálkozás volt.
Komolyan.
Ha képtelen vagy a politikai hatalmat gyakorlók alkalmatlansága miatt a demokratikus választások eredményeként kialakult parlamenti arányt megkülönböztetni a zsarnokságtól, akkor kérj korrepetálást az általános iskolai osztályfőnöködtől.
Mielőbb.

hátsó szándék 2011.04.15. 22:53:18

@-JzK-: Ezt Tomcat írta? A kibaszott intelligens, de igenis rasszista és börtönbe való motherfucker.

@dekol84: Eredeti ötlet ez az átköltés, de azért nem túlzás egy kicsit?

Osiris_X 2011.04.15. 23:04:00

Igaza van sajnos a poszt írónak. Mo.-nak vége van akár tetszik akár nem. Fogalmatok sincs róla menyire szarban vagytok. Itt Franciaországban 1460 euró a minimálbér. De senki nem dolgozik anyiért! Ha piacképes szakmád van akkor a 2000 a minimum. És közben nem csinálnak rabszolgát belőled ez a lényeg! A terror gerincet hajlít ne feledjük!
Jöhet az "ott sincs kolbászból a kerités" duma, de közbe azt magyarázza el valaki hogy ha óránként 3000 ft-ot keresek amellé miért 120 ft csak egy sör?
Csak a kapitánynak kell utoljára maradni.
Amugy köszönjétek meg az MSZP választóknak! 9 éve a legjobbak voltunk az ujonnan csatlakozókból de a öreg szocialista férgeknek ez nem kellett! Nálunk kisebb volt a munkanélküliség mint bárhol az EU-ban. Nektek ez nem kellett! Akkor most lehet cicázni a romákkal. Viktoron kivül semmi opció nincs nem tünik fel? Megmutatták a komcsik mit tudnak: ugyanazt mint kádár aki 3 év alatt megkétszerezte az államadósságot, hogy fentartsa az életszinvonalat.
Sose menjek haza azt kivánom, de sajnos néha muszály.

semmizse 2011.04.15. 23:16:37

Ma Magyarországon egyetemen (legalábbis ott, ahol én végeztem), tanárszakon kötelező a "Cigány kultúra" című kurzus. (Fakultatívan választható mellé a bűnmegelőzés.) Ehhez jön még a megszégyenítően alacsony tanári fizetés, és közben csodálkozunk, hogy mennyi a pályaelhagyó pedagógus. És inkább kimegy egy friss diplomás tanerő külföldre mosogatni, vagy ágyat húzni, mert még ott is többre nézik és jobban fizetik. De említhetném itt az orvosokat is, akik özönlenek ki az országból. Vajon miért? A mindenkori kormány meg csak néz ki a fejéből, hogy miért van ez? Ha csak az alap matematikai műveleteket ismernék, rájönnének, hogy ezeknek a diplomás embereknek az ÁF képzése több millióba került/fő, ha elmegy (és máshol dolgozik, él, költ, adózik), az ugyanennyi a négyzeten deficitet jelent. Nem lenne egyszerűbb simán csak tisztességesen megfizetni a hazai értelmiséget? Nem hiszem, hogy bárki, aki magyarnak született, itt nőtt fel, itt tanult és itt van a családja, "elvágyna" innen, ha lehetősége lenne itthon tisztes munkából tisztességesen élnie. Ahogy az egyébként alapvetően normális. Volna.

semmizse 2011.04.15. 23:32:49

@Osiris_X: a muszáj pontos j. Még Franciaországban is, n'est-ce pas?

doominogame · http://www.doominogame.com 2011.04.16. 00:06:31

@moncayo: Már leirtam: de itt van mégegyszer:

Szabályok:
1. minden cigánygyereknek iskola, aki lóg, aznapra nincs családi pótlék és segély
2. kötelező felnőttoktatás, akinek nincs 8 iskolája vagy szakmája. Ha nem, nincs segély
3. Bűnözői pártfogói rendszer vissza.
4. A börtönökben kötelező munka, ha nem, akkor harmadolás felfelé
5. A börtönökben kötelező rózsaszín alsónemű viselete, ezzel dicsekedjen a roma, ha kiszabadul
Ez csak a kezdet. És senki nem fenyegeti az életüket, nem ijesztget, csak próbálja őket normális emrhez méltó életre szoktatni.

BlogMeister 2011.04.16. 00:27:09

A forradalmat el is kell kezdeni valakinek - és persze nem a "fülkeforradalom" nevű ökörséget.

tundrazuzmo (törölt) 2011.04.16. 01:01:35

@dekol84: Szép átköltés. Én ugyanezt frankhitellel, MSZP-kormánnyal és bőrös virslivel olvastam.

Gamma Leonis · http://gombamania.blogspot.com 2011.04.16. 01:28:50

Az a szép, hogy az öregedő nyugat igényli az európai származású, aktív, szorgalmas fiatalokat. Odakint megvan az 'egymillió' munkahely. Ha már a mobilitás a trend, akkor messzebbre is lehet menni. Sajnos, a hazafias érzés nem fizetőeszköz. Június egytől nyugaton dolgozok havi nettó 1000 euróért. :-) Addig is itthon szorgalmas önképzéssel töltöm az időt. Ui.: A politizálás sehová sem vezet itthon. Régi minták ismétlődnek végpusztulásig. Józan önvédelemből lépek ki innen.

bigthereal 2011.04.16. 02:29:27

micsoda egy hatásvadász, idióta poszt...

csikarcsi 2011.04.16. 07:15:57

@szkeptikus vagyok: Nem közvetlen a tárgyhoz tartozik, csak arra lennék kíváncsi, hogy miért gondolják sokan, hogy a nyugdíjasok a Fideszre szavaztak? A kortársaim közül (66) bárkivel beszéltem senki nem szavazott rájuk.

stratez 2011.04.16. 07:23:51

Ja persze, és nem is tudom, hogy kiktől örököltük ezeket az állapotokat, nem is tudom, ki kormányzott itt az elmúlt 8 évben. És legfőképp, nem is tudom, hogy melyik oldalhoz tartozó balliberális értelmiségi hitette el a cigánnyal az elmúlt 20 évben, hogy a törvények felett áll, hogy rá nem vonatkozik a tankötelezettség, a lakókörnyezetének rendben tartása, az emberi együttélés elemi szabályainak betartása, hogy akkor is joga van lopni, de akár ölni is, ha egyébként a BTK-ban az van, hogy nincs.

csak ugy 2011.04.16. 07:47:42

Napjainkban, most otthon tortenik...

Olyan emberekkel akiknek mindig jo dolguk volt soha nem kellett aggodnia a rezsi kifizeteseert stb...

Termeszetesen dolgoznak mindennap jo helyen jo penzert....
PL szerzodesre napi 50E ft +afaert...
Termeszetesen nincsen betegszabi, sima szabi, kafetaria... super brutto stb...

De viszont maga manageli le a havi 1M+afat...
Kicsit tesz-vesz a szamlakkal minimalberen jelenti be magat....
DE legalisan csinalja es jol el fut mindenre..
autora, hazra, hobbira, csaladra stb..

Na es ekkor jon a nepi kormanyunk...
Lathatja hogy itt ado be nem fizetesi res van!!
Ami jogos is hisz a hoseing magukra/csaladjukra koltik az igy naluk maradt penzt...
Az allam megfelelo nyomasgyakorlassal az ilyen munkaltatokat raveszi hogy bizony ezeket a "alkalmazottakat" feheritse ki!!

Az uj ev hajnalatol meg is tortinik...
Kapnak super bruttot 1.1M/ho...

Igen ez sok penz!! foleg aki ennek a tizedebol tengeti eletet...

de "munkavallaoinknak" ez anyagi visszalepes..
azt latja az allam beszippant 500-600E ft..
a kulonbozo adojovairasok fugvenyeben...
ebbol a penzbol (ami az ove volt elotte) az allam kezd el gazdalkodni:
- fizeti az allami vizfeju lehutoket,
- az audikat es egyebeket
- nyugdijba kuldi a semittevo "fegyvereseket" 20 ev utan
- tamogatja, neveli az eloskodo-ciganyok fattyait

mikozben neki VISSZA kell vennie mert az igy maradt netto parszazezerrel kisebb mint elotte...
befizeti a gigamennyisegu adot, TB, nyugdijt...

amiert LOFASZT kap!!
- korhazba kerul?
ugyanolyan szolgaltatast kap mint aki minimalberen fizet.. vagy esetleg nem is fizet!!
- nyugdija lesz?
no persze ha megeri a 70eves kort mire oda kerul.. nem lopja el az allam meg az eloskodok serege..
- adojaert jol mukodo allamot kap?
ott szopatja mindenki ahol tudja.. onkormanyzatnal, APEH nal, VAMnal, postanal stb stb.. hulyenek nezik lehuzzak ahol csak tudjak, ahol a joszabalyok megengedik..

Ezert maradjon ebben a tetufeszekben?

Es meg csak nem is orvos hanem akinek jol megy!! Amo Mo-on napi 50E ftos tudas az parszaz kilometerrel arrabb 400-500eu-ros tudas...

ES
Nem nezik hulyenek, az allam mukodik, a befizetett penzeert kap valami! lesz rendes nyugdijja, egeszsegbiztositasa....

Szoval el innet a sullyedo hajorol!!
Egy filler shapot NEM befizetni ezeknek!!
Dogoljenek rohadjanak bele a sajat szarukba a kedves aranyos ciganyaikkal egyutt...

a-kis-herceg 2011.04.16. 07:59:48

1011 éves feudalizmus

államcsőd > véres polgárháború

Kivlov 2011.04.16. 08:04:45

NA YA! 2011.04.15. 16:17:09

hogyne jött volna be! a szlovákok is megcsinálták!!! pár hónapig hőbörögtek a kormosak, kivezényelték a hadsereget és kész! ennyi.

azt bírom a legjobban, hogy a sok libber-kommer-empátiagurunak semmi sem tetszik.
meg kéne végre érteni, hogy a ktgvetésben X Ft van. Ergo szétosztani csak annyit lehet. Rövidtávon kicsit többet, de hosszabb távon az képtelenség. Azaz vagy a C-ket regulázzuk meg, vagy a nyuggereket. Ha az aktívakat tovább terheljük, csökkenni fog a bevétel. A képzett, bátor fiatalok már így is elmennek (jól teszik!) és nem szponzorálják ezt a lepratelepet.

gorcsev54 2011.04.16. 08:10:30

@bajnaigordon: Én is szeretném tudni mi az a piac képes szakma? Mi az ami ma piac képes meg holnap is!Úgy tudom pl. orvosnak lenni elég piac képes vagy "cnc" gépkezelőnek- aztán még sincs megfizetve. Az egyik gyerekem nagyon is piacképes szakmában dolgozik (mást ne mondjak energia ipar)nettó 270 ezer (de ez is csak Budapesten lehetséges) a másik gyerekem nyugaton kávézót vezet átszámolva nettó 390 ezer,pedig a két munka úgynevezett hasznossága között óriási a különbség. ( Második iskoláját végzi ösztöndíjjal lakhatási támogatással ingyen iskolába járással) Magyarországon csak a "bodzaszedés" a politika stb. az igazán piac képes szakma. Ahol én lakom (pedig nem a fertőzött terület)a fiatalok 70% nem Magyarországon dolgozik.

avram iancu 2011.04.16. 08:13:02

@bajnaigordon: Piacképes az is :). Épp a Gordonka megy most tanítani a jó United States-be.

belga6 2011.04.16. 08:44:42

Erős rendőri jelenléttel és kemény törvényekkel meg kell akadályozni, hogy aki lopni akar, az ne tudjon. És ha majd éhezik, kénytelen lesz elmenni dolgozni. A baj csak az, hogy a fidesz ugyanúgy leszarja a problémát, mint anno a szocik.

Kivancsi 2011.04.16. 08:50:32

@belga6: Igen es ha hiaba akar dolgozni!!
Nem vedeni akarom a cigokat.... csak hat:

- Ki vesz el cigot mikor magyarnak sincs meloja
- Mi hez ert egy cigo? bodzagyujtas, femgyujtes...???

Mi lesz a vege?
- Fizetjuk a sok koran nyugdijjazott ciganyvadasz rendort
- Fizetjuk etetjuk, itatjuk, lakatjuk a bortonokben a sok cigot...

nem latom a kiutat! a vegso megoldast!

GOLAZ 2011.04.16. 09:03:41

@Take-it-Easy:

Nehogy azt hidd, hogy egy magyar műszaki végzettség bármit ér bárhol. Maximum, ha valakinek szerencséje van és beszéli a nyelvet, akkor technikusi beosztásra elég a legjobb esetben.

Kivételek persze mindenhol vannak, a programozóknál esetleg másként van, de azt sem nagyon hiszem.

Az a baj, az ilyen műszaki végzettséggel, hogy Magyarország ezen a területen maradt le a legjobban, már évtizedek óta és a szerkezet is rossz, tehát, amit itt megtanulnak, nemcsak elavult, hanem nem is kompatibilis azzal, amit kellene.

avram iancu 2011.04.16. 09:05:32

@darnmarquee: Azért azt el kellene dönteni, hogy dolgozni mész-e nyugatra (mert itthon nincs munka) vagy a segélyt felvenni.

na__most__akkor 2011.04.16. 09:14:19

1. "Hozzátette: a helyi lakosság hívta őket a településre, becslése szerint mintegy százan."
Mennyi a helyi lakosság a SZÁZHOZ KÉPEST?
Ötven? Ötezer? Nem mindegy.

2. Leszarom az összes trollt, aki nem képes MAGYAR lenni, MAGYAR helyesírással írni.

3. @dekol84:
Hát igen. A kétharmad az KÉTHARMAD.
.
.
Sajnos.
.
.
Mondom sajnos.
.
Az ötvenhárom százaléknak joga van a negyvenhét százalékot az agyagba döngölni. Mégiscsak a többség. (oroszul BOLSEVIK, ha valaki esetleg elfelejtette.)
Nem baj, jövőre már EGYnek is joga lesz a TíZMILLIÓT az agyagba döngölni. Addigra lesz róla alkotmány.
.
- Vágy nélkül várom jöttét
(mondta az egyszeri maláriás beteg, a harmadnapos hideglelésről beszélve, amikor még a kinint nem ismerték)
.
Kinint ide nekem!
.
.
Vagymialófaszt, mert a zember igazodjon a stílushoz, ami körülveszi...

Kivancsi 2011.04.16. 09:22:39

@avram iancu: azert nyugaton sem vagjak azonnal hozzad a szegelyt!!

Azert kint is meg kell dolgozni min:1-2 evig befizetonek kell lenni ahhoz hogy valamire is jogosult legyen a melos..

Szerinted cigany honfitarsaik akik a nagy nelkulozesben uldoztetesben kanadaba, strassburgba, swedorszagba es egyeb nyugati helyre menekultek!!

MIERT jottek vissza ha a nyugat olyan befogado!!!!

Szoval kint nem eleg bofazni hogy en ciganyvagyok az nem eleg!!!
Sot a magyar ciganyt meg sem ertik mert a ciganyon meg a magyaron kivul mast nem is beszel...

Ha meg valaki EU-s minimalberen van bejelentve.. ahoz merten is kapja majd segelyt..
ami eleg hogy kifizeti a rezsit es nem doglik ehen..
Szoval nagyon gyorsan elmegy dolgozni mert kulonben a megtakaritasait fogja felelni!!

Nyugaton jobb az elet szervezettebb, nyugisabb, tobb es jobb lehetoseg van mint a mi kis tetves-ciganyos porfeszkunkben..

DE NEM KOLBASZBOL VAN A KERITES!!!

A kint megfordult ciganyaink nagyon jol tudjak ezt...
Nyuszitve jottek vissza es koveteltek vissza maguknak az otthon hagyott onkormanyzati lakasaikat!!!

Gusztustalan eloskod parazita fergek....

Doña ¡Cara(mba)! 2011.04.16. 09:25:57

Láttátok a konvergencia programot? Hát ez valóban konvergálás >> a pusztulásba. Már nem egymillió munkahely, csak kétszázezer, reálbér csökkenés évekig, és NÖVEKEDÉS! Olyan mintha egy hónapig nem locsolnánk a szobanövényt, és növekedést várnánk tőle. ?Mert szerény személyem szerint ez a program egymillió éhezőt, egymillió hajléktalant, egymillió idegbeteget, és egymillió kivándorlót "eredményez" Ezzel máris megoldottuk a cigánykérdést, egyenlőség lesz az iszap-szinten!

avram iancu 2011.04.16. 09:49:03

@Kivancsi: Egyetértek veled, én csak reagáltam egy előző - a németekhez segélyt felvenni áttelepülő - hozzászólására. De ezek szerint van aki azért települ ki, hogy ki tudja fizetni a rezsit és ne haljon éhen. Szerintem ez nem egy olyan nagy életcél, amit Magyarországon ne lehetne elérni. Ugyanez vonatkozik hasonlóan az 1000 eurós fizetésre, ami valamelyik másik hozzászóló életcélja és amit csak kivándorolva tud megszerezni.

Mojzes Pál (törölt) · http://mpgondolatok.blogspot.hu/ 2011.04.16. 10:18:21

@avram iancu: Rosszul gondolod, egyre többeknek ez egyre nehezebben megy, meg ugye ez milyen szint?Viccelsz?Ne halj éhen, meg tudj élni?Afrika.

old_field 2011.04.16. 10:31:48

"a hiradó azt adja le, hogy a gonosz liberálbolsevik gépezet uszitja europát ránk"

ez igaz.

"közteruletek neveit változtatják, alkotmányoznak, miközben falun háborús állapotok vannak, "

ez is igaz.

"stratez 2011.04.16. 07:23:51
Ja persze, és nem is tudom, hogy kiktől örököltük ezeket az állapotokat, nem is tudom, ki kormányzott itt az elmúlt 8 évben. És legfőképp, nem is tudom, hogy melyik oldalhoz tartozó balliberális értelmiségi hitette el a cigánnyal az elmúlt 20 évben, hogy a törvények felett áll, hogy rá nem vonatkozik a tankötelezettség, a lakókörnyezetének rendben tartása, az emberi együttélés elemi szabályainak betartása, hogy akkor is joga van lopni, de akár ölni is, ha egyébként a BTK-ban az van, hogy nincs."

és ez is igaz...

itt közben szerencsétlen emberkék a Illyés zsarnokság" versével jönnek... mások Bajnait fényezik. :(
és közben gyurcsányi demokratikusan kartázik... :(

és közben a kormány nem tudom képben van-e,
hogy mi van vidéken !?
hogy 70-80% a cigányok aránya az 1. osztályokban a keleti részeken...
és nincs látható koncepció a helyzet kezelésére.
a következmények beláthatatlanok :
ha ez a 70-80% szülői korba lép /náluk ez lehet 15-16 évesen is!!/ akkor az etnikai arányok hatványozott mértékben és ütemben fognak felborulni !!!
emberek, erről kéne beszélni, gondolkodni,
mert ez nem falu kérdés, nem borsodi kérdés,
hanem a megmaradásunk kérdése!!
magyarnak, magyar cigánynak egyaránt...

róth manó 2011.04.16. 16:38:17

ez az afrikázás egy baromság. voltam egy jobbnak számító fekete-afrikai országban. se áram, se víz, se gáz a nap nagy részében a lakosságnak. (persze a luxusszállodában valahogy megoldották.) ettől azért eu tagként elég messze vagyunk.

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2011.04.17. 19:38:16

@baliquez: köszi, megtakarítottál egy dupla eszpresszót...
süti beállítások módosítása